Banánköztársaság
Varga Zoltán: drága Szijjártó naccs’úr! Elmész ám a fenébe, de tényleg!
Első felvonás: Debrecen, Debrecen-ellenes szépen fésült, öltönyös polgármestere nagyjából két hét alatt úgy belegabalyodott az akkugyári hazugságaiba, mint macska a pamutcérnába. Gondolom a Karmelitában a neve át is került azonmód a tervezett harctéri veszteség rubrikába.
Első felvonás: Debrecen, Debrecen-ellenes szépen fésült, öltönyös polgármestere nagyjából két hét alatt úgy belegabalyodott az akkugyári hazugságaiba, mint macska a pamutcérnába. Gondolom a Karmelitában a neve át is került azonmód a tervezett harctéri veszteség rubrikába. Mókás, hogy Kósa – tudják, a pénzügyi zseni, a milliárdos csengeri befektetőbajnok – aki még ott vigyorgott az akkugyári szerződések aláírásánál, ahogy megdörrent az ég, úgy tűnt el a hangsebesség többszörösével nemhogy a projekt, de Debrecen környékéről is, mintha soha nem is létezett volna.
Pedig a feladat faék-egyszerűségű volt
A Fidesz őrvárosában fel kell építeni egy patent kis gyárat. Momentán akkugyárat. Az tejel most jól.
„Jönni szok kici kínai, hozni szok pénc karmelitába”
No problem. Ha, eddig csont nélkül ment a Putyin díszpolgári címe, ment a kézilabdaedző Mocsai professzori kinevezése, nincs gond, a valahova a semmibe tervezett kiemelt kormányzati projekttel, a biciklis velodrómmal sem (sok milliárd, nagy baksis, a debrecenieknek meg majd jó lesz valamire.), ezzel sem lesz gond. A szűk egy hónap alatt politikai hullává avanzsált debreceni polgármester gondolom, akkor még bőszen bólogatott a karmelita kézzel szőtt, néhány tízmilliós szőnyegének szélén: Tiszta sor. Meglesz főnök! Nem lett tiszta sor. Béke poraira.
Második felvonás: Jöttek az Orbán-kurzus döghúson tartott droidjai
A bohár-félék. Az olcsójánosok, akik néhány tízmillióért bárhol-bármikor hülyét csinálnak magukból. A semmire nem való pártállami, idomított influenszerek. Hogy a gyár ellen tiltakozó debreceni anyukák valójában ürgebőrbe varrt, gyurcsányista kommandósok, akiket az anunaki gyíkemberek pénzelnek. Hogy aki nem szereti a Debrecen környékén majd négypercente átdübörgő, méreggel megrakott teherautók bűzét, meg a jövőben is szeretne zuhanyozni, és ahhoz jó lenne némi kis víz, azok mind
„áldebreceniek, áltanárok, áldiákok”.
Nem sikerült. A teszkógazdaságosak is elbuktak. Ami aggasztó hír lehet a karmelitának, hogy még csak nem is röhögtek rajtuk. Inkább a szánalom. Ez ült ki a debreceniek arcára.
Harmadik felvonás: a nehéztüzérség
Orbán svájci bicskája, a kormány titkos fegyvere, a mindenhez is értő ember, aki bármiből tud belterjes fideszes bizniszt kreálni, lélegeztetőgép, vagy akkugyár, mindegy, csak lehessen belőle milliárdos fideszes baksis a végén. Tudják, aki imádja a repülőket, különösen ha az luxus, és állami. Igen, jól gondolják! Szijjártó naccs’úr. Aki ezért elrepült már a holdig és vissza, pedig még hol van a ciklus vége. Baszki! Egy Budapest-Kairó úton csak 55 millió forintot zabá…hohó! Nem beszélünk randán!….flamóztak el. Egy szimpla két órás út alatt! Két óra alatt, 55.000.000 forinért lóf@szt tudtok magatokba tömni, kedves Péter, hogy az ég áldjon meg! Ennyire felment a csirkefarhát ára? Márpedig, ha neki is be kell szállni a buliba, akkor ott tényleg nagy a gebasz.
Nemzetgazdasági érdek!
Ez, a jó étvágyú Péter dum-dum lőszere! Aki élni akar, esetleg biztonságra, nyugalomra, néhány slukk tiszta levegőre, kevésbé szennyezett vízre vágyik, aki a kínai biznisz (3000 milliárd. Már csenget Peti lelkiszeme előtt a kassza!) ellen szólni mer az minimum nemzetellenes. Oké! értjük! Nemzetgazdasági érdek egy kétszázezres város és annak lakosainak tönkretétele. Nemzetgazdasági érdek a kurv@ meccsre, meg bulibajáró repcsik tankolása, az ötvenmilliós fedélzeti zaba, a nemzet esze, Mészáros közgazdasági szárnyalása, a vár, a Balaton, pest és Buda elzabrálása, a Tiborcz-fiú milliárdossá tétele, a szerény százmilliárdos hatvanpusztai családi dácsa, az egészségügy, oktatás tönkretétele, egy ország kirablása!
Itt tartunk.
Figyelem, figyelem! Az első vágányra dilivonat érkezik, a vágány mellett álló utasok vigyázzanak!
Utóirat! Drága Szijjártó naccs’úr! Elmész ám a fenébe, de tényleg!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….