Kék fény
Iskolai lövöldöző már Magyaroroszágon is? – Gyilkolni készült egy fiatalkorú
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki az iskolai lövöldözők nyomdokaiba akart lépni.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki az iskolai lövöldözők nyomdokaiba akart lépni. A megalapozott gyanú szerint különböző közösségi platformokon ezeket az elkövetőket és bűncselekményeiket istenítette.
Ez bizony előkészületnek látszik
A fiatal, lőfegyvert használókról, fegyveres konfliktusokról, bűnözőkről posztolt, és kifejezte azt a vágyát, hogy maga is fegyvert használhasson – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék vasárnap az MTI-t. A fiatal az üzenetváltások során kilátásba helyezte az általa méltatott lövöldözésekhez hasonló cselekmény végrehajtását. A nyomozás jelenlegi állása szerint a fiatalkorú gyanúsított cselekménye emberölés előkészülete bűntettének megállapítására alkalmas – közölte a Miskolci Törvényszék.
Különösen veszélyes
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné tárgyi bizonyítási eszköz, elektronikus adat megsemmisítésével, elrejtésével, esetleg szabadlábon lévő társaival összebeszélne, őket az eljárásról tájékoztatná. Fennáll annak a veszélye is, hogy a cselekményt folytatná vagy az előkészített bűncselekményt véghez vinné – írták.
A közlemény szerint mindezekre, valamint a bűncselekmény kiemelkedő társadalomra veszélyességére tekintettel a bíróság vasárnap egy hónapra elrendelte a fiatal letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.
A végzés nem végleges.
Emlékeztetőül, mészárlása Santa Fében
„Tíz halálos áldozata van a texasi Santa Fé városka középiskolájában helyi idő szerint pénteken reggel elkövetett lövöldözésnek, és többen megsebesültek. Két diákot letartóztattak, egyikük a gyanúsított. A halottak többsége diák. Óra közben kezdett lövöldözni A lövöldözés helyi idő szerint reggel nyolc órakor az iskola egyik tantermében, óra közben tört ki. A rendőrség és a szövetségi rendfenntartók azonnal a helyszínre siettek, lezárták az iskolát és környékét.”
Alighanem az ilyen és ehhez hasonló történetek szolgáltak például a „lövöldöző címre” áhítozó magyar fiatalnak.
(Képünk: illusztráció)
Szerző
Friss
- Kiknek szól az egészségbiztosítás? – Útmutató, ha megtakarításként is érdekel
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….