Kerítésen innen
Miután a fenntartható fejlődés bizottsága elkaszálta az MSZP határozati javaslatát, a törvényalkotási bizottság elé viszik, és utána?
Miután az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén leszavazták az MSZP akkumulátorgyárakról szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét, az ellenzéki frakció a törvényalkotási bizottság elé viszi indítványát.
Korlátok közé szorítanák a kormány akkumulátorgyár építési hevületét
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a fenntartható fejlődés bizottságának szerdai ülése után tartott online sajtótájékoztatóján emlékeztetett: határozati javaslatuk a szélerőművekre vonatkozó szabályozáshoz hasonlóan kikötné, hogy a települések határától számított 12 kilométeren belül csak akkor lehessen akkumulátorgyárat építeni, ha azt a helyi lakosság népszavazáson jóváhagyja.
A javaslatban további feltételként szerepel, hogy a beruházónak és az üzemeltetőnek szigorúan be kell tartania a környezetvédelmi, illetve a munkavédelmi szabályokat. Az indítvány tartalmazza továbbá, hogy 25 aranykoronánál magasabb minőségű termőföldre ne lehessen akkumulátorgyárat építeni.
Nem állunk meg, megyünk a törvényalkotási bizottság elé, mert legalább azt szeretnénk elérni, hogy napirendre tűzze az Országgyűlés ezt a kérdést, és így a parlamentben is lehessen róla vitázni .
– hangoztatta Tóth Bertalan.
Győr nem alkuszik!
Pollreisz Balázs MSZP-s győri önkormányzati képviselő felháborítónak nevezte, hogy a bizottsági ülésen nem hallgatták meg őt. Ugyanakkor jelezte, biztos abban, hogy a győriek össze fogják gyűjteni a népszavazáshoz szükséges aláírásokat, hogy elmondhassák véleményüket az akkumulátorgyár-építésről.
A kormány ahogyan más esetekben például az úgynevezett státusztörvénynél is, az akkumulátorgyárak telepítési ügyében sem figyel oda még az országos felzúdulásra, azzal álltatva magát és követőit, hogy a 2/3 mindenre felhatalmazást ad.
Egy elkeseredett zöld-vélemény az ügyben
Közel három hónapja ismertettük az LMP közleményét, amikor az Európai Bizottság zöld utat adott a Gödi akkumulátor gyár fejlesztéséhez nyújtott magyar állami pénzköltéshez:
„Az Európai Bizottság ma megállapította, hogy a Magyarország által a gödi Samsung-gyár számára nyújtott közel 90 millió eurós állami támogatással nincs semmi problémája. A mai napon egy újabb írásos igazolást kaptunk arról, hogy az Európai Bizottságnak tökéletesen megfelel, hogy a magyar kormány adófizetői pénzből támogatja azt, hogy szennyezzék termőföldjeinket, mérgezzék és elhasználják ivóvizünket”– írta közleményében az LMP.
Szerző
Friss
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága