Bulvár
Emberkereskedelem és prostitúció Pécsen – 10-18 kuncsaft naponta
Emberkereskedelem, kényszermunka és kerítés miatt ítéltek fegyház- és börtönbüntetésre Pécsen négy embert, amiért prostitúcióra kényszerítettek egy nőt,
Emberkereskedelem, kényszermunka és kerítés miatt ítéltek fegyház- és börtönbüntetésre Pécsen négy embert, amiért prostitúcióra kényszerítettek egy nőt, csaknem tízmillió forint hasznot húzva ebből – közölte a Pécsi Ítélőtábla.
Verték és fenyegették áldozatukat
A bíróság csütörtöki közleményében azt írták: az enyhe mentális retardációban szenvedő sértett nő prostituáltként dolgozott, amikor megismerte az első- és másodrendű vádlottakat. Az egymással házasságban élő vádlottak a házukba fogadták, s ekkortól tevékenységét az ő utasításaik szerint folytatta.
Egyikük egy internetes oldalon hirdette, másikuk verte és fenyegette a nőt, akinek naponta átlagosan 10-18 férfival kellett együtt lennie Magyarországon, Svájcban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban.
A nőnek a teljes bevételét át kellett adnia a vádlottaknak. Amikor abból saját magára költött, az elsőrendű vádlott bántalmazta.
A magány beteges kötődése
A közlemény szerint ugyan a nő fejében többször megfordult a szökés gondolata, nem volt hová mennie, nem volt megtakarítása, olyan ismerősei sem voltak, akik segíteni tudtak volna neki.
A sértett a bűncselekmények idején – néhány hónapig – a harmad- és negyedrendű vádlotthoz költözött, ekkor tevékenységét az ő utasításaiknak megfelelően végezte. Ezek a vádlottak is rendszeresen veréssel fenyegették, míg a nő végül egy vendége segítségével feljelentést tett.
Ezt követően védett házban helyezték el, de onnan visszaköltözött az első- és másodrendű vádlotthoz, mert – áll a közleményben – érzelmileg kötődött az őt korábban már kihasználó és bántalmazó pár tagjaihoz. A vádlottak irányításával és utasításainak megfelelően tovább folytatta tevékenységét külföldön és Magyarországon.
Az első- és másodrendű vádlott legalább hét-, míg a harmad- és negyedrendű vádlott közel hárommillió forint bevételre tett szert a sértett szexuális tevékenységéből.
Az emberkereskedelem ügyébe hozott ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére súlyosítás, míg a vádlottak és védőik felmentés végett jelentettek be fellebbezést.
Szerző
Friss
- Mi szükség volt erre Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba