Banánköztársaság
Havas tanár úrnak a héten megszaladt a keze és, hogy kik bánhatják, kiderül a posztból
Havas Henrik vasárnapi elmélkedése, a szokásosnál is karcosabbra sikerült. Nem az a kérdés igaza van-e, hanem, hogy vállalja a véleményét.
Havas Henrik vasárnapi elmélkedése a szokásosnál is karcosabbra sikerült. Nem az a kérdés, igaza van-e, hanem, hogy vállalja a véleményét, ahogy azt tőle már évtizedek óta megszokhattuk.
Kifejezetten Mandiner és Márai olvasóknak
Vasárnap délután két könyvet lapozgattam. Az egyik Latinovitsról szólt (úgy emlékszem, 2001-ben jelent meg), a másik Ludwig Wittgenstein Észrevételek című könyve volt. Az utóbbi könyvet már sok-sok évvel ezelőtt elolvastam és azóta is gyakran előveszem. Most úgy döntöttem, hogy az emlékeztetőül benne hagyott cetliknél nyitogatom ki. Két apró kis bekezdést diktálok most Ágnesnek. Az elsőhöz egy megjegyzés:
itt, a Facebookon ,,sportot” csinálok abból, hogy szemezgetek a Fidesz körül sertepertélő, totálisan jellegtelen figurák megszólalásaiból, alakításaiból. Nyilván Menczer Tamásról, Dömötör Csabáról, Rétvári Bencéről meg a többi ,,jöttmentről” van szó és akkor még nem is említem a médiamocsár kiváló tagjait, a termékeny Gajdics Ottótól a szerencsétlen Belénessy Csabáig.
Igen ám, de Wittgensteint olvasva nekem az ütött szöget a fejembe, hogy
na, de mi van a hülyének egyáltalán nem nevezhető Navracsics Tiborral, Martonyi Jánossal, Lánczi Andrással és a fiával, vagy éppen ifj. Lomnici Zoltánnal meg az apjával?
Az említett Wittgenstein könyv ötvenedik oldalán van a válasz:
,,Senki sem mocskolhatja be magát őszintén szemétnek. Mert egy bizonyos értelemben mondhatom ezt őszintén, ám mégsem lehet az őszinte meggyőződésem: különben nyilván vagy megőrülnék, vagy megváltoznék.”
Úgy döntöttem, beletolok még egy idézetet a Náray-Friderikusz pártoló tagságának az arcába:
,,Némelyek ízlése úgy aránylik a művelt ízléshez, akár egy félig vak szem benyomása aránylik ahhoz, amit a normális tekintet lát. Ahol a normális szem világos arckifejezést ismer föl, ott a gyönge tekintet csak elmosódott színfoltot észlel.”
Az Ágnes előre megmondta, hogy ha ebbe a két hiú faszba belekötök, akkor kapok a pofámra
Tetszik tudni, az a baj, hogy én balett rajongóként sem veszem a bátorságot, hogy Apáti Bence táncosi képességeiről véleményt mondjak, de amit ír, meg amit előad, az szar.
Ezt azért merem mondani, mert hát negyven éve ezzel foglalkozom és
épp ezért volt bátorságom leírni, hogy amit Náray Tamás ír, meg fest, azt gyűjtőként és gyakorló szövegíróként gyengének, de elfogadhatónak tartom. Amit meg Sanyi ad elő, az tőlem teljesen idegen.
Miért? Mert egyetlen egy német licensz műsor, a Perpatvar című jogi showműsor kivételével én csak és kizárólag magamat adtam, mástól semmit sem loptam vagy nyúltam le. Tehát mindig magamat adtam, de hát volt is miből.
Szabad a gazda, mindenki azt néz, olvas, amit akar, de ha valami eredetit látnak Sanyitól, azonnal hívjanak! Tamás, maga meg menjen vissza a varrodába!
Erről jut eszembe a világ legjobb színházi sztorija. Tőlem szokatlanul nem árulom el a két nevet:
,,Képzeld el, Henrik, az XY – nal játszottam egy darabban, én voltam a hisztis feleség, ő meg az elhidegült férj. Na most a kolléga enyhén szólva be volt baszva, ezért a jelenetünk csúcspontján, amikor a gyerekünkről volt szó, a következőt üvöltötte: Engem semmi nem érdekel, csak az, hogy a gyerek menjen a kikötőbe! Az eredeti szöveg úgy szólt volna, hogy engem semmi nem érdekel, csak hogy a gyerek révbe érjen!”
Szerintem a nézők hazafelé az úton azt kérdezgették egymástól, hogy a gyerek mi a kurva anyjáért menjen a kikötőbe? Ha már itt tartunk, Rákay Philip is révbe érhetne végre!
Szerző
