Kerítésen innen
Tovább a Szijjártói úton – Újabb kínai akkumulátorgyár érkezik hozzánk
Újabb kínai akkumulátorgyár települ Magyarországra: a Huayou Cobalt a Komárom-Esztergom vármegyei Ácson olyan üzemet épít, ahol elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
A gyár felépítését a magyar állam pénzzel is támogatja
A miniszter szerint a mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházás 900 új munkahelyet fog létrehozni. A gyár felépítéséhez a magyar állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta – írja az MTI.
„A kocka el van vetve (..) Az elektromos autóiparhoz kapcsolódó gyárak mindenképp létre fognak jönni. A kérdés csak az, hogy hol. A kérdés, hogy mely országok lesznek sikeresek ebben az új világgazdasági korszakban, mely országok tudják a legtöbb hasznot kiszakítani maguknak”
– erősítette meg a miniszter-irja a közbeszéd.hu.
Mit szónak ehhez az ácsi polgárok?
Eddig szinte bárhol bejelentették egy-egy akkumulátorgyár telepítését, szinte mindenhol lázadozott a civil szféra, amely hol gyengébben, hol erősebben hallata a hangját. Debrecen, ahogy azt az esemény megtörténtekor, még a tél vége felé megírtuk az utóbbira jó példa:
Tettlegességig fajult a kínai akkumulátorgyárról tartott közmeghallgatás pénteken Debrecenben: a bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást. A dulakodás után az asszonyt az egészségügyiek látták el, a férfit a biztonsági szolgálat kivezette és átadták a rendőrségnek A több mint hat órán át tartó közmeghallgatás elején Rácz Róbert, Hajdú-Bihar vármegyei főispán igyekezett (sikertelenül) lehűteni a hangulatot.
Persz jól tudjuk, hogy „a kutya ugat, a karaván halad”, úgyhogy csak abban reménykedhetünk, hátha a kutya hamarosan kiharap egy-egy nagy darabot az akkugyárak szerét húz-vonó, de főleg toló „közszolgák vádlijából és akkor…
Szerző
Friss
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról