Connect with us

Kerítésen innen

Tovább a Szijjártói úton – Újabb kínai akkumulátorgyár érkezik hozzánk

Megosztás

Újabb kínai akkumulátorgyár települ Magyarországra: a Huayou Cobalt a Komárom-Esztergom vármegyei Ácson olyan üzemet épít, ahol elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A gyár felépítését a magyar állam pénzzel is támogatja

A miniszter szerint a mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházás 900 új munkahelyet fog létrehozni. A gyár felépítéséhez a magyar állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta – írja az MTI.

„A kocka el van vetve (..) Az elektromos autóiparhoz kapcsolódó gyárak mindenképp létre fognak jönni. A kérdés csak az, hogy hol. A kérdés, hogy mely országok lesznek sikeresek ebben az új világgazdasági korszakban, mely országok tudják a legtöbb hasznot kiszakítani maguknak”

– erősítette meg a miniszter-irja a közbeszéd.hu.

Mit szónak ehhez az ácsi polgárok?

Eddig szinte bárhol bejelentették egy-egy akkumulátorgyár telepítését, szinte mindenhol lázadozott a civil szféra, amely hol gyengébben, hol erősebben hallata a hangját. Debrecen, ahogy azt az esemény megtörténtekor,  még a tél vége felé megírtuk  az utóbbira jó példa:

Tettlegességig fajult a kínai akkumulátorgyárról tartott közmeghallgatás pénteken Debrecenben: a bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást. A dulakodás után az asszonyt az egészségügyiek látták el, a férfit a biztonsági szolgálat kivezette és átadták a rendőrségnek A több mint hat órán át tartó közmeghallgatás elején Rácz Róbert, Hajdú-Bihar vármegyei főispán igyekezett (sikertelenül) lehűteni a hangulatot.

Persz jól tudjuk, hogy „a kutya ugat, a karaván halad”, úgyhogy csak abban reménykedhetünk, hátha  a kutya hamarosan kiharap egy-egy nagy darabot az akkugyárak szerét húz-vonó, de főleg toló „közszolgák vádlijából és akkor…

 

 

Szerző