Kerítésen innen
„Virágozzon ezer virág!” Ja mégse – Nyári szabadegyetemet tartanak a NER-tudorok
Nyári szabadegyetemet tartanak a lakiteleki népfőiskolán a Hungarikum Ligetben július 5-e és 9-e között – jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
NER névsor
Az Európa Szabadegyetemen előadást tart többek között Baritz Sarolta Laura OP közgazdász, egyetemi oktató a Sapientia hittudományi főiskolán; Cseke Péter, a Kecskeméti Nemzeti Katona József Színház igazgatója; Csókay András idegsebész professzor; Keskeny Ernő az Orbán kormányok korábbi kijevi és moszkvai nagykövete; Kollarik Tamás filmrendező, producer, egyetemi oktató, nevéhez fűződik az óriási bukást megért Hadik-folm is; Riba András László történész, a RETÖRKI levéltár és szakmafejlesztési igazgatója, valamint Nagy Dóra politológus, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKON) elnöke – mondta Lezsák Sándor.
„Virágozzon ezer virág!” Ja mégse!
A találkozó programját a népfőiskola által indított Innováció Kollégium, a Robotika Kollégium és a Sinkovits Imre Kollégium is gazdagítja. A programsorozat keretében a hallgatók a kollégiumok műhelymunkáinak tematikus előadásain és interaktív bemutatóin túl a plenáris előadásokon többek között a Neumann János Egyetem – Eurázsia Központ kutatóival is találkozhatnak, valamint olyan civil szervezetek képviselőivel ismerkedhetnek meg, mint
- a Dialógus Alapítvány,
- az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség,
- a Károlyi Bernát Egyesület,
- a Pro Civitate Dei Egyesület vagy
- a MotorkerékPÁLOSOK.
A szabadegyetemen mutatják be
- Andrásfalvy Bertalan és Kovács Ágnes Tyukodi népmesék I-II. című kötetét, illetve
- a Hargittai Balázs és Hargittai István szerkesztésében megjelent Idézhető Neumann János című könyvet. Az érdeklődők megismerhetik
- Rigó Róbert és Demeter Péter szerkesztésében a Tanyakollégium III., valamint
- a Zárug Péter Farkas szerkesztésében kiadott Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című köteteket is.
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?