Connect with us

Kerítésen innen

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről

Megosztás

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről – mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton Jászdózsán, a három napon át tartó 27. Jász világtalálkozó második napján tartott díszünnepségen.

Megosztás

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről – mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton Jászdózsán, a három napon át tartó 27. Jász világtalálkozó második napján tartott díszünnepségen.

Kocsis Máté szerint a jászoktól azt is meg lehet tanulni, hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik

A kormánypárti politikus, aki a rendezvény fővédnöke is, elmondta: a világtalálkozó a jászok történelmi hagyományainak ápolásáról, kultúrájuk, öntudatuk megőrzéséről szól. 

Emlékeztetett arra, a jászok elődei akkor is a Kárpát-medencében voltak, amikor a többi, később a magyar nemzetséghez sorolt nép még nem. Kevés olyan nagy múltú, kalandos történetű nép van a magyar történelemben, mint amilyen a jász – mondta, megjegyezve: a jászok sosem voltak földesúrnak alávetve, sosem tűrték az elnyomást és csakis a nádornak tartoztak számadással.

Ez az a kiváltáság, érték, erő, amely a jászokban van, és amit „minden más magyarnak meg kell tanulnia” – hangsúlyozta.

Felidézte, hogy 1745-ben a jászok a maguk erejéből váltották vissza a szabadságukat 580 ezer rajnai forintért és bár ez az összeg akkor megegyezett az ország teljes éves költségvetésével, kifizették – közölte.

Pócs János: Megérkezett Kocsis Máté frakcióvezető és a jászdózsai kötődésű családja a XXVII. Jász világtalálkozóra. Fotó: facebook.com/pocsjanos.jaszsag

„Mit tanulunk mindannyian magyarok a jászoktól?” – tette fel a kérdést Kocsis Máté

Szerinte azt lehet megtanulni a jászoktól, hogy nem lehet tűrni az alávetettséget, az önkényt sem Nyugatról, sem Keletről, továbbá hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik, annak „nincs ára”, valamint ha a nemzetről, a nemzetségről van szó, akkor teljes összefogás alakul. Manapság is ismerős gondolatok – fűzte hozzá.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, a jászoktól csak tanulni lehet, „most van igazán szükség a jászok hitére, a jászok elveire és a jászok erejére”.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rendezvény védnöke a jászokat összetartó közösségnek nevezte. Hozzátette: míg más országok a válságokba beleroppantak, addig „mi, magyarok talpon maradtunk” és ez csak a jászok példája alapján megvalósult összefogásnak köszönhető.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a jászok őrzik a szülőföld hagyományait és az ősöktől kapott identitást. Ezekből kell erőt meríteni és átadni a következő generációnak – mondta.

Jász világtalálkozó
Hagyományőrzők kürtöt fújnak a 27. Jász világtalálkozó díszünnepségén Jászdózsán 2023. július 1-jén, a három napon át tartó rendezvény második napján. Fotó: MTI/Komka Péter

Baranyi Sándor, Jászdózsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a szülőföld szeretete köti össze a jászokat, a helyben élőket és elszármazottakat. 

A rendezvényen részt vettek a jász települések polgármesterei, a jász- és a kunkapitányok.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ottélők azonban ebbe nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.

A Jászsági polgármesterek galambröptetése

Pócs János a fideszes böllérkirály „köszönet piknike” – ezúttal disznóvágás nélkül

Szerző