Budapesti hétköznapok
Ha pénteken 6 körül a Hősök tere felé autózik, inkább szálljon ki és vegyen részt a tüntetésen, közlekedni nehézkes lesz!
Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel civil tüntetés lesz péntek este Budapesten, a Hősök terén az elmúlt hetekben kialakult pedofilbotrány miatt. Ha arra jár, ne akarjon a megszokottak szerint jönni-menni, inkább….
Korlátozások – a közlekedésben is…..
A demonstráció okán lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat 18 órától várhatóan 19.30-ig. A résztvevők létszámától függően szakaszosan lezárhatják a Dózsa György utat és az Andrássy utat is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Dózsa György út lezárása esetén a 20E autóbusz módosított útvonalon jár: nem érinti a Hősök tere megállót, helyette a 70-es trolibusz Olof Palme sétány és a 901-es busz Kacsóh Pongrác út megállóiban áll meg.
A 30-as, 30A, a 75-ös, 79-es és a 230-as járatok a Hermina út felé terelve közlekednek: a Hősök tere, a Benczúr utca és a Damjanich utca-Dózsa György út megállók helyett a 70-es és a 72-es trolibuszok érintett megállóiban állnak meg.
Az Andrássy út lezárása esetén a 105-ös és a 210-es autóbusz a Bajza utca és a Hősök tere helyett a 72-es trolibusz Bajza utca-Rippl Rónai utca és a Honvédkórház megállóiban áll meg.
A demonstrációról
A tüntetést hazai hírességek, zenészek, művészek, tartalomgyártók szervezik, a demonstráció Facebook-eseményében úgy határozták meg a miérteket:
„Elegünk van. Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk”.
A kezdeményezéshez több tucat másik személy mellett csatlakozott Azariah, Osváth Zsolt, Krúbi, Gálvölgyi János, Pottyondy Edina és Tóth Bettina, egykori megafonos influenszer is. Curtis viszont – Osváth Zsolt szerint – visszamondta a részvételt, ahogy később Tóth Gabi is kifejtette, miért nem vesz részt a tüntetésen.
Szerző
Friss
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?