Blogbazár
Vidéki prókátor „szabadegyetem”: elnöki kegyelemért kizárólag a kormányt és Orbánt terheli a közjogi és a politikai felelősség
Vidéki prókátor néven Facebook-oldalt indított a kegyelmi ügyet robbantó vidéki ügyvéd. A névtelenséget kérő jogász az oldal első bejegyzésében részletesen írt arról, hogy hogyan bukkant rá a Novák Katalin lemondásához vezető kegyelmi ügyre, és miért hozta azt nyilvánosságra, majd arról írt, hogy miért döntött úgy, hogy a botrányos kegyelmi döntésre felhívja a független sajtó figyelmét. Csütörtöki írása a köz tájékozottságát igyekszik bővíteni.
A K. Endrének adott elnöki kegyelemért kizárólag a kormányt és Orbánt terheli a közjogi és a politikai felelősség
Közismert tény, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a köztársasági elnök által K. Endre ügyében meghozott kegyelmi döntést. Azt is megtudtuk, hogy az ellenjegyzésre a „25 éves töretlen alkotmányos gyakorlat” alapján került sor, melynek értelmében az igazságügyi miniszter lényegében véve automatikus módon ellenjegyzi az elnök kegyelmi döntéseit. (Mint bebizonyosodott, ez az „alkotmányos gyakorlat” nem csupán nem helyes, de politikailag kifejezetten veszélyes is.) Meglátásom szerint azonban a társadalomban, mely amúgy is meglehetősen csekély alkotmányos és közjogi ismeretekkel rendelkezik, nem tudatosult kellőképpen ezen ellenjegyzés jelentősége.
Ezen hiátust felhasználva tudja a miniszterelnök a mai napig konzekvensen – és bár politikailag bizonyára hasznos, de elegánsnak és úriemberhez, valamint államférfihoz méltónak kevésbé nevezhető módon – a „távozó elnök asszonyra” hárítani a felelősséget a „nemzeti egységet megbontó” döntése miatt, annak ellenére, hogy a K. Endre számára adott elnöki kegyelem miatti közjogi és politikai felelősséget éppen ő és kormánya viseli. Ráadásul, nem csupán a laikusok, hanem sajnálatos módon gyakran még a gyakorló ellenzéki politikusok is „aláírásnak” titulálják az ellenjegyzést, hozzájárulva ezzel a képzavarhoz és megkönnyítve Orbán felelősséget áthárító kommunikációs manővereit.
Ezen okokból kifolyólag célszerűnek vélem tisztázni, mit is jelent és milyen közjogi, illetve politikai következményekkel jár a kegyelmi döntés miniszteri ellenjegyzése.
Az ellenjegyzés először is nem „aláírás”
Az ellenjegyzést az különbözteti meg az aláírástól, hogy míg az utóbbi vagy azt fejezi ki, hogy az aláírt dokumentum az aláírótól származik, vagy pedig azt, hogy a nem tőle származó okiratban foglaltakat az aláíró megismerte és magára nézve kötelezőnek elfogadja, addig az ellenjegyzés egy, az ellenjegyző személy által megtett jognyilatkozat, melyhez nagyon lényeges, az előzőeken túlmutató joghatások is fűződnek.
Az ellenjegyzés kétféle lehet: magánjogi és közjogi
Míg a magánjogi (pl. ügyvédi) ellenjegyzésnek tanúsító és felelősségvállaló, addig a közjogi ellenjegyzésnek felelősségátvállaló joghatása van.
A Varga Judit által eszközölt ellenjegyzés közjogi (miniszteri) ellenjegyzés volt.
Azáltal tehát, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként – annak ellenére, hogy ez nem volt számára kötelező – saját, szuverén döntése alapján ellenjegyezte a K. Endre részére adott kegyelemmel kapcsolatos elnöki döntést,
a döntésért viselendő politikai felelősség a köztársasági elnökről átkerült a kormányra. Tehát nem az igazságügyi miniszterre került át, hanem a kormányra. Ily módon az ellenjegyzés megtörténtét követően már egyedül és kizárólag a kormány viseli a politikai felelősséget a döntésért, a köztársasági elnököt legfeljebb közjogon túli, személyes, morális felelősség terhelheti.
Ha tehát Novák Katalin azt mondta volna a botrány kirobbanását követően, hogy
hibáztam, de a hibám miatt a felelősséget a kormány és a miniszterelnök viseli, ezért a hibás döntésemért a felelősséget nem velem, hanem a kormánnyal és a miniszterelnökkel szemben kell érvényesíteni, akkor ezen állítása jogi szempontból helyes lett volna.
Amikor tehát Orbán azt állítja,
hogy a „távozó elnök asszony” döntése helytelen volt és „megbontotta a nemzeti egységet”, akkor ezt ki kell egészíteni azzal, hogy ezért a helytelen és nemzeti egységet megbontó, de az igazságügyi miniszter által mégis ellenjegyzett döntésért nem Novák Katalint, hanem őt terheli a politikai felelősség. A kép ugyanis ezáltal válik teljessé és igazzá.
A kormány az Országgyűlésnek, s azon keresztül, közvetve, a népnek felelős. Az Országgyűlés a felelősséget bizalmatlansági indítvány által, vagy a miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazás során, a nép pedig az országgyűlési választások alkalmával tudja érvényesíteni, ha akarja. Bár a miniszter az Alaptörvény értelmében közvetlenül is felelős az Országgyűlésnek, utóbbi – a kancellári rendszerből adódóan – az egyes miniszterekkel szemben nem, csak a miniszterelnökön keresztül tudja ezt a miniszteri felelősséget érvényesíteni.
Ha hazánknak nem csupán egypárti Alaptörvénye, valamint jól hangzó, de valójában értelmezhetetlen és csak a szuverenitási harc fegyvereként lóbált „alkotmányos identitása”, hanem a polgári alkotmányos hagyományok, valamint a közjog tiszteletén és a közjogias szemléleten alapuló alkotmányos politikai kultúrája is lenne, akkor a miniszterelnöknek a kegyelmi döntés miatt, mely még szerinte is alapvetően hibás és nemzeti egységet megbontó hatású volt, s melyért az ellenjegyzés folytán kizárólag az általa vezetett kormány viseli a politikai felelősséget, bizalmi szavazást kellett volna indítványoznia.
Megjegyzem, ezt – Orbán Viktorral ellentétben – Gyurcsány Ferenc megtette 2006-ban,
miután egyébként Sólyom László köztársasági elnök erre kifejezetten felhívta. (Már Sólyom László ezen megnyilvánulása is bizonyítja, hogy a köztársasági elnök a jogkörére vonatkozó szabályozástól függetlenül is jelentős politikai aktor lehet, különösen politikai válságok esetén. Ezért is alapvetően téves az a sajnos jogászok, sőt jogtudósok által is követett doktriner megközelítés, mely a köztársasági elnök szerepét, jelentőségét és megválasztása célszerű módjának meghatározását kizárólag a jogkörei felől közelíti meg.)
Véleményem szerint talán célszerűbb lett volna, ha az ellenzék a botrány kirobbanását követően azonnal erre a tényre fókuszált volna, ahelyett, hogy nyilvánvalóan alaptalan megfosztási eljárás megindítását helyezte kilátásba Novákkal szemben. A kormány és a miniszterelnök ellenjegyzésből adódó politikai felelősségének hangsúlyozásával és számon kérésével kellett volna proaktív módon elvágni Orbán kommunikációs menekülési útvonalát. Ennek elmulasztása – meglátásom szerint – súlyos politikai hiba volt az ellenzék részéről, amit Orbán – a felelősségnek a „távozó elnök asszonyra” történő teljes áthárításával – ki is használ.
Tudom, hogy a jelenlegi hatalmi rendszer működésének ismeretében az általam írtak csak egy régi vágású demokrata üres „jogászkodásának” tűnnek. Tudjuk, hogy mindaz, ami az Alaptörvényben a parlamentáris kormányrendszer alapját képező politikai felelősségről le van írva, csak üres semmitmondás, az elbábozott látszatdemokrácia színpadi paravánja, mivel a NER-ben minden állami és államhoz közeli szereplő – a polgármesterektől az oligarchákon át a köztársasági elnökig – valójában Orbán Viktornak felelős.
Mégis, talán nem haszontalan időnként felhívni a figyelmet arra, miképp kellene működnie az államnak, ha hazánk normális ország, valódi demokrácia, az Alaptörvényünk pedig élő joganyag lenne.
Már csak azért sem, mert nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer újra egy ilyen Magyarországon fogunk élni. S addig is, amíg ez megvalósul, míg újra testet ölt, legalább tartsuk életben a szellemét. Úgy, ahogy a mag őrzi magában a majdan kifejlődő növényt a hó alatt.
Szerző
