Kerítésen innen
Orbánisztáni abszurd: „fejjel a homokba” tűrjük, hogy a magyar áru kerítésen kívül olcsóbb, mint belül

A címben szerepkő állítás nem légből kapott, ezt egyik kormánymegszólaló sem tagadja, csak azt „felejtik el” az orrunkra kötni, hogy ezért egyedül a regnálók, élükön Orbán Viktorral a felelősek. Nézzünk bele, miért drágább csomó magyar élelmiszer csakúgy, mint az importált itthon, mint a környező országokban?

Egyértelmű!
Megannyi tényező közrejátszik, de mind közül kiemelkedik a 27%-os, világbajnok magyar Áfa. A makrogazdasági fejtegetések helyett jellemzően konkrét példákon keresztül mutatta b a penzcentrum.hu a regionális és nemzetközi különbségeket, hogy így a bonyolult gazdasági- és gazdaságpolitikai folyamatok is érthetőbbek legyenek. Az elmúlt időszakban ilyen kézzel fogható példa volt, többek között a
Londonban olcsóbb Gyermelyi tészta, a számos országban is elérhető Pick téliszalámi, illetve a máshol fillérekért árult Barilla tészták és Barilla szószok, vagy épp a fiatalok nagy favoritja, az amerikai Prime üdítőital, illetve a Doritos chips.
ÁFA és társai…
Mint azt tényfeltáró írása elején a Portfolioban Braunmüller Lajos, a Portfolio Csoporthoz tartozó Agrárszektor főszerkesztője sommázta:
a magyar élelmiszertermékek hazai értékesítése jelentősen drágább, mint Németországban vagy más európai országokban, ezért több országban is olcsóbban kaphatók még magyar márkák is, mint Magyarországon.
A szerző hozzátette:
e jelenség hátterében elsősorban a hazai gazdasági és szabályozási környezet áll. A magasabb árak mögött többek között az eltérő Áfa, a csomagolóanyagok utáni díjak és a kiskereskedelmi terhek állnak
– fogalmazott Braunmüller Lajos, aki szerint
a helyzetet csak súlyosbítja, ha figyelembe vesszük az EU-ban uralkodó jobb jövedelmi viszonyokat.
Uram-bátyámság helyett szakértelem….
A cikk tételesen kifejti, a sok szakértő szerint talán leginkább árfelhajtó tényezőket is. Ezek
- a világbajnok, 27%-os magyar Áfa:
Az általános forgalmi adó (Áfa) országonként eltérő mértékű alkalmazása szintén hozzájárul az árkülönbségekhez. Magyarországon az Áfa mértéke jelentős terhet ró a termékekre, amelyet a fogyasztókkal fizettetnek meg.
- a szektort sújtó különadók:
A kiskereskedelmi szektort sújtó terhek, mint például a kiskereskedelmi különadó, tovább növelik a termék végfelhasználói árát. Ezeket a költségeket gyakran teljes egészében áthárítják a fogyasztóra.
- a piaci bizonytalanságok és szabályozások:
A piaci bizonytalanságok és szabályozások – mint például az ársapkák vagy kötelező akciók – szintén befolyásolják az árakat. Az exportot érintő tényezők között pedig meg kell említeni a szállítási költségeket és az árfolyam-ingadozásokat is.

Vagyis….
Összességében tehát egy itthon gyártott termék külföldön történő olcsóbb értékesítése nem feltétlenül meglepő, tekintettel a hazai gazdaság sajátosságaira és adottságaira. Az elemzés rámutat arra is, hogy hasonló tendenciák fordított irányú import esetén is megfigyelhetőek lennének, ami tovább erősíti azt a feltételezést, hogy strukturális okok állnak az eltérő árazás mögött – összegezték az elemzésben.
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!