Connect with us

Kerítésen innen

Military-tábor – Pályaorientáció, vagy valami más?

militáyrtábor
Megosztás

Megkezdődött a beiratkozás a katonai és rendészeti pályára irányító, egyhetes Military-táborba, amelyet június 23-ától rendeznek Mogyoródon. A 11 év feletti jelentkezők a nyári szünetben egy hetet töltenek el katonai körülmények között az erdő szélén kialakított táborban.

Korai ébresztő és rendszeres testmozgás

Mint írták: a 11 év feletti jelentkezők a nyári szünetben egy hetet töltenek el katonai körülmények között egy erdő szélén kialakított táborban; korai ébresztő és rendszeres testmozgás mellett napközben elméleti foglalkozások keretében ismerkednek meg a honvédelmi és rendészeti tematikájú programokkal.

A 11 és 22 év közötti jelentkezőket nagy fokú önállóságra, fegyelemre, a szülők és felnőttek iránti tiszteletre, engedelmességre nevelik, felelősségtudatukat klasszikus katonai módszerekkel erősítik

– fogalmaztak.

Vissza a múltba?

Ebben a jellem- és szemléletformáló táborban tilos a telefon és a számítógép használata – emelték ki. A táborban katonákkal, valamint rendőr és pénzügyőr kiképzőkkel is találkozhatnak a jelentkezők, de lesz kutyás és kommandós bemutató is. A táborba március 1-jétől lehet jelentkezni.

Önmeghatározás

Gyermekek figyelmébe

„A militarytábor egy kifejezetten gyerekek számára létrehozott kalandtábor. Itt megtanulhatod mind azt, amit annak idején – amikor még kötelező volt a katonaság- sorkatonai alapkiképzés címén megtanítottak. Reggeltől estig játékos katonai kiképzések sora vár rád. Lesz lövészet AK-val, gránátdobás, gáztámadás, helységharc, éjszakai riadó, akadálypálya, álcázás, vizesárok. A specialistákkal valódi katonák, mesterlövészek, kommandósokfoglalkoznak. Délben ebéd, este pedig foci, játék. Valódi katonai páncélosokkal fogunk megtámadni egy elhagyott rakétabázist. Az éjszakákat katonai sátrakban, tábori ágyakon töltitek. Az éjszakai őrséget is gyerekek adják, persze fegyverrel mint az igaziak. Egy héten át minden vezényszóra történik, még az étkezés is. Ha kibírod, örök élmény marad. Nálunk nincs erőltetett menet vagy vízalatti úszás hátizsákkal, mert itt nem a fizikai erőnlét hanem az ügyesség dominál.

Átlagos gyerekeknek szerzünk nem mindennapos élményeket”

 – olvastuk a tábor honlapján.

Részvételi díjak

(Jenetkezzen szerkesztőségünkben, aki érti a logikáját…)

11 – 12 éves fiúk: 19 000 Ft/fő 11 – 12 éves lányok: 17 000 Ft/fő
13 – 14 éves fiúk: 19 000 Ft/fő 13 – 14 éves lányok: 17 000 Ft/fő
15 – 23 éves fiúk: 19 000 Ft/fő 15 – 23 éves lányok: 17 000 Ft/fő.

Ezeket olvasta már?

militarytábor

Szerző