Connect with us

Kerítésen innen

Fabiny püspök: tönkreteheti Krisztus ügyét a korrupció

Fabiny püspök: tönkreteheti Krisztus ügyét a korrupció
Megosztás

Húsvétkor átélhetjük, hogy vérző kezével átölel minket az értünk meghalt és feltámadt Jézus – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét vasárnap a budavári evangélikus templomban.

Az „ez”-ből „Ő” legyen

Fabiny Tamás igehirdetésében kiemelte, a keresztre, amelyen Jézus szenvedett, Pilátus ezt íratta: ez a Názáreti Jézus, a zsidók királya. Nem ő, hanem ez, mint egy élettelen és megérinthetetlen kiállítási tárgy, ami felett három nyelven, latinul, héberül és görögül olvasható a látogatókat kalauzoló felirat.

Nagypéntek, nagyszombat és húsvét segítségével jussunk el oda – kérte az evangélikus püspök, hogy ne ez, hanem ő legyen a názáreti Jézus.

Ahogy Tamás, mi is megkapjuk a bátorítást, hogy odalépjünk hozzá és megérintsük a sebeit, sőt, Jézus maga simogat meg és ölel át minket vérző kezével.

Fabiny Tamás az evangélium, Pál apostol levelét egy héber, egy latin és egy görög szó segítségével magyarázta

A héber pészah, magyarul páska ünnepét, amelyen a zsidók arra emlékeznek, hogyan vonult ki az egyiptomi fogságból Izrael népe, Jézus is megünnepelte tanítványaival. Az ő páskavacsoráján azonban egyvalami hiányzott az asztalról: a páskabárány. A bárány ugyanis maga Jézus volt, aki ott ült az asztalfőn. Az elnök-püspök kiemelte, a páskaünnep új tartalmat kap Jézus feltámadása által, de Isten, aki meg akar szabadítani, ugyanaz. Jézus feltámadásával azonban már nem csak egy népet, hanem mindenkit. A második, a püspök által említett, az evangéliumban szereplő szó a latin corrumpo volt. A megront, megerjeszt jelentésű szó Pál apostol levelében a kovászra vonatkozik, amely akármilyen kevés, ha rossz, az egész tésztát elrontja. A régi, rossz kovászt nekünk ki kell takarítani a mai egyházi életünkből, a mai társadalmi életünkből, mert tönkreteheti Krisztus ügyét a korrupció – figyelmeztetett.

„tetőtől talpig új életben kell, hogy járjunk”

Fabiny Tamás úgy fogalmazott, ha valóban a feltámadott Jézus követei akarunk lenni, akkor „tetőtől talpig új életben kell, hogy járjunk”, a régi kovász kitakarítása pedig (…) önvizsgálattal kell, hogy együtt járjon. Emlékeztetett, a reformáció kezdetén

Luther Márton is a korrupció ellen küzdött, az ellen, hogy „sefteltek az üdvösséggel”, pénzért akarták adni a kegyelmet.

Az evangélium harmadik, görög szava a katharszisz volt, a szót Pál apostol akkor használja, amikor azt írja, hogy „takarítsátok ki” a régi kovászt.

A megújuláshoz csak a katarzis, a teljes megtisztulás elég, miközben sokszor hajlamosak vagyunk csak tisztogatni, és ezzel elmaszatolni a bűneinket

– mondta Fabiny Tamás. Nagypéntek és húsvét drámája katarzissal járhat együtt, ha felismerjük, hogy húsvétkor

„radikálisan újat kezd velünk az Isten, teljesen, tetőtől talpig meg akar minket tisztítani”

– fogalmazott.

Forrás

fabiny

Szerző