Connect with us

Banánköztársaság

Korányi Dávid: az SZVH jelentése a pártállami időket idézi, eszközökben az Orbán rezsim egyre kevésbé válogatós

Korányi Dávid: Az SZVH jelentése a pártállami időket idézi
Megosztás

Huszonegy oldalas, 84 pontból álló jelentést tett közzé a Szuverenitásvédelmi Hivatal az ellenzék vélt külföldi kampányfinanszírozásáról. Szerintük továbbra is veszély leselkedik a választások tisztaságára, ezért meg kell erősíteni Magyarország szuverenitásának védelmét. Az alábbiakban Korányi Dávid,  reakcióját idézzük.

„…az Orbán rezsim egyre kevésbé válogatós”

A Szuverenitásvédelmi Hivatal első jelentése sajnálatos módon a pártállami idők legsötétebb hagyományait idézi mind nyelvhasználatában, mind az általa alkalmazott módszerekben. Hasonlóan a NIK korábbi nagyívű konspirációs teória-gyűjteményeihez, ismét nem egy objektumról, tényeken alapuló dokumentumról van szó, hanem a hatalmon lévő politikai érdekeinek kiszolgálásáról és az ország valós problémáiról való figyelemelterelésről. A végcél nyilvánvalóan a civil szféra és a demokratikus ellenzék megfélemlítése és lejáratása, eszközökben pedig az Orbán rezsim egyre kevésbé válogatós – reagált az Actions for Democracy vezetője, Korányi Dávid a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) 84 pontból álló, 21 oldalas jelentésére.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal az államhatalom eszközeivel próbálja lehetetlenné tenni a számára kényelmetlen hangokat.

Mélységesen felháborító, hogy egy közpénzből működő állami szerv titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött, illegálisan megszerzett felvételeket használ fel arra, hogy alaptalan vádakat fogalmazzon meg törvényes keretek között működő civil szervezetek ellen.

A jelentésben idézett beszélgetések részleteinek önkényes kiragadása és manipulatív, csúsztatásokkal teli interpretációja az autoriter rezsimek bevett propagandafogása. Az pedig kiváltképp érdekes, hogyan juthatott el az SZVH ezen felvételek birtokába, erről a jelentés persze mélyen hallgat.

A jelentés végkövetkeztetései súlyosan félrevezetőek és elfogadhatatlanok

Az Action for Democracy működése mindenben megfelel a vonatkozó amerikai és magyar jogszabályoknak. Határozottan visszautasítjuk a jelentésben megfogalmazott hazug állításokat, miszerint szervezetünk megsértette Magyarország szuverenitását.

Különösen felháborító, hogy mialatt az állami szervek a civilek törvényes tevékenységét támadják, addig a valódi szuverenitást fenyegető eseményeket, mint az orosz titkosszolgálatok kiterjedt kibertámadását a magyar külügyminisztérium ellen, igyekeznek eltussolni.

A nemzeti szuverenitás hamis értelmezése, a civil társadalom diaszpórából és külföldről való legitim támogatásának ellehetetlenítése a nacionalista-autoriter rezsimek sajátja Oroszországtól Grúzián át Magyarországig.

Az SZVH léte és eddigi működése autoriter, bezárkózó szemléletet tükröz, amely az igazi veszélyt jelenti a szuverén demokratikus jogállamra. Magyarország demokratikus jövője a tét – ennek védelmében az Action for Democracy továbbra is kitart elvei és értékei mellett a szűnni nem akaró méltatlan támadások ellenére is.”

Szerző