Blogbazár
1 óra 45 perc TV 2-es beismerés arról, hogy Juhász Pétert falsul vádolták – A fizetésük ekkor is járt nekik, ahogy azóta is

Juhász Péter: Nyolc évet kellett várni erre a szuper-produkcióra, amiben bemutatjuk, mennyit hazudott a TV2… – invitálja az érdeklődőt egy tál pattogatott kukorica társaságában Juhász Péter. A mintegy 1 óra 45 perces, saját szerkesztésű összeállítás arról szól, ahogy a TV2 Tények című műsorának műsorvezetői helyreigazításokat olvasnak be vele kapcsolatban.

Induljon a show!
A politikus a videó leírásában rámutat a lényegre:
„azt látod, hogy mit kellett volna leadnia a TV2-nek. Nem csoda, hogy ezt mindenképpen ki akarták kerülni. És mivel ilyen a jogrendszer, gyakorlatilag sikerült is nekik.”
A YouTube-videó alatt Juhász a bíróság által megítélt, 16 valótlanságot helyreigazító közlemény szövegét is közzéteszi:
ezeket kellett volna beolvasni a csatornán, egyben.
A TV2 nem volt hajlandó ezek a helyreigazításokat egyben beolvasni, így ezzel elszabotálta a bíróság jogerős ítéletét, amiért többször is a kiszabható maximális összeget, 500 ezer forint végrehajtási bírságot szabott ki rá a bíróság. A kiszabható bírság mértéke olyan alacsony, hogy az évente több tízmilliárd forint árbevételt produkáló TV2 ezeket inkább kifizette, csak ne kelljen teljesítenie és beolvasnia a helyreigazításokat – vagyis a szankció nem bír elrettentő erővel.
Juhász Péter beperli a Magyar Államot,
és a strasbourgi nemzetközi bíróságtól azt kéri, mondják ki:
sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha az állam nem szankcionálja kellőképpen a jogerős ítéleteket végre nem hajtó propagandistákat.
Juhász ügyében egyébként egy politikus még az akkori igazságügyi minisztert (Varga Juditot) is megkérdezte egy évvel ezelőtt, hogy szerinte végre kell-e hajtani Magyarországon a jogerős ítéleteket, illetve a TV2 miért szabotálhatja ezek végrehajtását.
„Több száz cikkben, híradó anyagban, és szennylapban terjesztettek rólam teljesen nyilvánvaló hazugságokat. Bepereltem ezeket, minden pert meg is nyertem, azonban a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtották végre egyes médiumok, így különös tekintettel a Pavel Stanchev által vezetett TV2”
– összegzi a helyzetet és friss videójának fő üzenetét Juhász. (forrás)
Szerző
Friss
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat