Kerítésen innen
Mészáros Lőrinc: a Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni….
Mielőtt párás lenne a tekintete bárkinek, nem egy újabb megvilágosult fidesz-kreálmány bújt elő, Mészáros Lőrinc csak elszármazott felcsúti és lokálpatriótaként alapítványi úton csepegtet fatornyosának és még ennek-annak.
Orbán, a galaxisőrző Isten?
„A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak”
– fogalmazott, hozzátéve:
ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte
– írja az MTI.
Az üzletember megemlítette, hogy felcsúti és lokálpatrióta, de bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban, ezért kiemelten figyelemmel követi a város gyarapodását. Jelezte, hogy
Bicske esetében korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.
Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy önkormányzati intézményük egy több mint tízéves járművel végezte eddig a feladatát, és félő volt, hogy az autó elromlik. Emiatt kétszer pályáztak új autóra, de nem jártak sikerrel, ezért kért segítséget Mészáros Lőrinctől, aki
azonnal igent mondott és segített.
Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ intézményvezetője közölte, hogy napi munkájuk során többek között fogyatékossággal élők szállítását végzik egészségügyi intézményekbe, gyógyszertárba vagy boltba. Megjegyezte: olyanoknak segítenek nap mint nap, akik helyzetükből adódóan elszigetelten élnek, kiszolgáltatottak. E nehézségeket igyekeznek enyhíteni az új járművel is, amely minden extrával felszerelt, biztonságos szolgáltatást garantál számukra a jövőben. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a kilencszemélyes Volkswagen Caravelle kisbusz speciálisan átalakított, a kerekesszékesek biztonságos szállítását ötpontos rögzítés segíti, és a ki- és beszállást megkönnyítendő elektromos rámpával és lépcsővel is felszerelt.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája