Kerítésen innen
Kifejezetten Önért teszi a gondos kormány: elhalasztották az otthonfelújítási támogatás június eleji indulását
Hivatalosan bejelentették, hogy az eddig közöltekkel ellentétben még nem írják ki az új otthonfelújítási programot, így arra június 3-tól nem is lehet pályázni. A kormány a következő ülésén dönt a programról és annak indulási dátumáról.
…és, hogy miért? – mondják ők…
A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását. A várható érdemi változások még szélesebb kör számára teremthetnek lehetőséget a támogatás igénybevételére
– derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium szerda délutáni közleményéből. Ez azt jelenti, hogy
a korábbi tervekkel és bejelentésekkel szemben az Otthonfelújítási Hitelprogram felhívása nem jelenik meg június elejéig, és így az igénylés sem kezdődhet meg az eredetileg megjelölt június 3-tól
– írja a Bank360.hu.
A minisztériumok indoklása szerint
a későbbi indulás több időt biztosít a 108 milliárd forintos keretösszegű program iránt érdeklődők számára az otthonfelújítási támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok előkészítéséhez.
A Bank360.hu emlékeztet rá, hogy az alábbi dokumentumokra, iratokra, adatokra, illetve ellenőrzésükre lesz szükség a sikeres igényléshez:
- munkáltatói jövedelemigazolás
- ingatlan tulajdoni lap (Ha azon nincsen lakóingatlan vagy évszám jelölve, úgy használatbavételi engedély vagy földhivatali térképmásolat is. A tulajdoni lap és térképmásolat elektronikusan közvetlenül is beszerezhető a Földhivatali Információs Rendszerben.)
- személyi igazolvány érvényességének és a lakcímkártya meglétének ellenőrzése
- nemleges igazolás adótartozásról (Érdemes ellenőrizni azt is, hogy az igénylő és az adóstárs ne szerepeljen elmaradással Központi Hitelinformációs Rendszerben, azaz a KHR-listán.)
- több tulajdonos vagy haszonélvezői igénylés esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok)
- hiteles, új típusú hiteles energetikai tanúsítvány a korszerűsítendő lakóingatlanról
Érzi már, hogy milyen jó?
Az otthonfelújítási program keretében maximum összesen 6 millió forint kamatmentes kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást lehet majd igényelni egymilliós önrésszel az 1990 vége előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére.
Az európai uniós finanszírozású program jóvoltából 20-22 ezer lakóépületen valósulhatnak meg ilyen korszerűsítések.
Az energetikai tanúsítványokkal igazolandó, legalább 30 százalékos energiamegtakarítást eredményező beruházások révén a támogatottak könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett mennyiségi kategóriában. A minisztériumok szerint
a felhívástervezet társadalmi egyeztetésén minden korábbit meghaladó számú, több mint 500 észrevétel érkezett be. Az indokolt javaslatok programba illesztése még szélesebb kör előtt nyithatja meg a támogatási lehetőséget. A végleges feltételrendszerről és a program indulásáról a következő kormányülésen születik döntés.
A közlemény arra nem téri ki, hogy mikorra csúszhat a kiírás, és mikortól lehet majd igényelni az otthonfelújítási támogatást a Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank kijelölt fiókjaiban lévő MFB Pont Pluszokon.
A kiírás és az igénylés megkezdésének eltolása a minisztériumok szerint több időt biztosít a jelentkezőknek és a kivitelezőknek az otthonfelújítási program megnyitásáig szükséges előkészületek megtételére. A teljes lakossági MFB Pont Plusz hálózat kialakítása a tervezett ütemezést megelőzve halad előre annak érdekében, hogy a fiókok felkészülten álljanak az igénylők rendelkezésére a kölcsönkérelmek személyes benyújtásához.
Friss
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
- Havas Henrik: csókoltatom az összes magyar oligarchát! – Megszabadult a kormánykitüntetésétől
- Esernyő, naptej, szobában kuckózás? – Ilyen idő várható a húsvéti hétvégén….
- Új nap, új Trump-őrület, avagy a jó öreg kiszámíthatóság túl van értékelve?