Kerítésen innen
Semjén embere erkölcsi és politikai összeférhetetlenség okán távozik az Európai Néppártból
Feltehetően nagy reménnyel autózott péntek reggel a „Karmelita-palotába” tárgyalni Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) bajor elnök-frakcióvezetőjével, ami -szintén jogos a feltételes mód- nem a terve szerint alakult.
Semjén tervez, Weber végez…?
Csütörtökön még nagy mellénnyel nyilatkozta a KDNP elsőszámú közszolgája, hogy
“holnap reggel jön hozzám Weber úr, tiszta vizet öntünk a pohárba”
péntekre kiderült, hogy a TISZA-áradás vize bezavart. Ahogy arról beszámoltunk, Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pénteken Budapestre látogat, hogy Magyar Péterrel tárgyaljon arról, a TISZA Párt mandátumot szerzett EP-képviselői belépnek-e a pártcsaládba. Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón azt mondta,
elképzelhetetlennek tartja, hogy Hölvényi György KDNP-s képviselő a Néppártban maradjon, ha oda a TISZA képviselői is beülnek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta ez két úton akadályozható meg, vagy a Néppárt nem veszi fel a TISZA pártot vagy kilép a KDNP. Májusban Semjén Zsolt az atv.hu-nak azt nyilatkozta:
fel sem vetődött, hogy a KDNP kilépjen az Európai Néppárból, történelmi jogon van ott, és ez a nemzeti érdeke is.
fotó: MTI
Nem jött be a jó öreg pávatánc?
Őszinte, korrekt és hosszú beszélgetést folytattak, érzelmileg nehéz a KDNP számára a jelenlegi szituáció,
“mivel előbb voltunk a Néppártban, mint a Néppárt. Az Európai Néppártba Antall József és Helmut Kohl személyesen hívta be a KDNP-t”
– mondta Semjén.
„A KDNP számára erkölcsi és politikai okokból is elfogadhatatlan Magyar Péter személye az EPP-frakcióban, a TISZA Párt a Néppártban. A KDNP ezért távozik az Európai Néppártból”
– jelentette be péntek délelőtt a pártelnök.
Magyar Péter azzal, hogy személyében támadta Hölvényi Györgyöt, a párt EPP-s képviselőjét, „kényszerpályára tette” a KDNP-t
– mondta az ATV kérdésére. A KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes azt mondta: a TISZA Pártot tekintve érthető a szempont, hogy az Európai Néppártnak nem mindegy, hány képviselő csatlakozik az ő EPP-frakciójukhoz, 7 vagy 1 – utalt a TISZA 7 EP-mandátumára és KDNP-s Hölvényi Györgyére.
„A KDNP számára elfogadhatatlan, ha Magyar Pétert felveszik az EPP-frakcióba, a TISZA Pártot a Néppártba. Akkor a KDNP távozik”
– szögezte le Semjén, hozzátéve:
„Erkölcsi, elvi és politikai okokból kifolyólag a KDNP helyzete tarthatatlanná vált az Európai Néppártban. Ezt Manfred Weber most tudomásul vette”.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat