Egészségünkre!
Indul az idei balatoni szervezett elsősegélynyújtás
Szerdán indítják el idei balatoni elsősegélynyújtó szolgálatukat a Magyar Vöröskereszt önkéntesei 13 tóparti település 19 strandján – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t. A közlemény szerint a szakképzett önkéntesek 18. éve biztosítják a balatoni elsősegély-ügyeletet, nyaranta három-négyezer sérülést ellátva. A szolgálat fennállása óta nyolc alkalommal mentettek életet, és 52 372 ember sérülését látták el.
Fontos szolgáltatás
A szolgálat nélkül több mint ezerhatszáz végzetes kimenetelű eset történhetett volna – írták. Kitértek arra, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít az egészségfejlesztésre, és egyik kulcsfontosságú küldetése az ifjúság bevonása az elsősegélynyújtási feladatokba. Ennek része a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat megszervezése is, amelyet szezononként több száz képzett, fiatal önkéntes működtet.
Komoly sebesülések esetén is helyt állnak
A szolgálat tagjainak a vízben és a Balaton partján keletkező kisebb sérülések azonnali ellátása mellett a komoly sebesülések esetén is helyt kell állniuk. Ilyenkor kötelességük a sérültek állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése, illetve a mentők kihívása.
A közleményben idézték Kormos Ádámot, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetőjét, aki szerint lelkes és professzionális hozzáállású ifjú önkénteseik a jelenlétükkel példát mutatnak a társadalmi szerepvállalás és a segítségnyújtás szempontjából is.
A Magyar Vöröskereszt partnerszervezetei és magánszemélyek támogatásával megvalósuló balatoni elsősegélynyújtó szolgálat augusztus 20-ig nyújt segítséget a tó 19 strandján.
A szolgálatot bárki támogathatja: aki a nyáron hívja a 1359-es adományvonalat vagy erre az adomány szót tartalmazó üzenetet küld, az 250 forinttal járul hozzá tevékenységükhöz.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik