Banánköztársaság
Juszt László kérdései a 26. hétre, ha Orbán úgy döntene, hogy valódi interjúra vállalkozna – Ha…..
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. 2024. 26. hetében ezekre a kérdésekre vár(na) választ Orbán Viktortól….
Azt mondd meg, Viktor….
„Tudom, hogy egy esetleges továbbjutás a labdarugó EB-n több száz milliót ért volna Önnek, – amit természetesen – mi mindannyian fizetünk ki de talán nem árt emlékeztetnem, hogy miközben “Németország rettegett”, ahogyan kérte őket, aközben az úszóink a belgrádi EB-n 27 érmet, köztük 10 aranyat szereztek.
Tud róla?
Két nappal korábban azt nyilatkozta, hogy Mark Rutte, a volt holland kormányfőnek, annak “a holland fickónak” a megválasztását a NATO főtitkári posztjára biztosan nem fogja támogatni. Majd jött a választás, s mégis rá szavazott.
Ön rutinból hazudik, vagy nem tudja, hogy mit mondott előző nap?
Ön az egész választási kampányát arra építette, – valótlanul és naponta ezerszer állította, tele plakátolta az országot – hogy a NATO háborúba akarja taszítani Európát és Magyarországot. A választás után, – de ez azoknak, akik már kiismerték Önt nem volt nagy meglepetés – a NATO főtitkár jelenlétében ezt visszavonta.
Ugye, most piszkosul büszke magára, hogy az ország 48 százalékát átverte?
24.hu, a Klubrádió, a Pécsi Stop, a 444.hu, az Index, az Economx, a Magyar Narancs és az RTL.hu ellen is pert vesztett abban az ügyben, hogy megírták: „Hans Reisch közölte: Orbán Viktor kérte tőle, az osztrák SPAR vezérigazgatójától: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba”. A felsorolt orgánumokat beperelte, a pereket elvesztette. A héten újabb vereséget könyvelhetett el. A Hírklikk ellen is bukott.
Meddig folytatja?
Mostmár az egész ország tudja, hogy milyen előnyöket kényszerítene ki különböző cégekből… Nyilván ismeri a viccet a vadászról, akinek sorozatban nincs szerencséje az erődben a medvével, aki a poénban megkérdezi:
Mond vadász, te biztosan vadászni jársz az erdőbe?
Ön, a béke és a világban élő magyarok nagy barátja, most Csádban költ el minimum 817 milliót egy év alatt “segélyre”, miközben a magyarok lakta Kárpátaljára az idén 31 milliót szán.
Hogy kell ezt érteni?
Arról nem beszélve, hogy 200 magyar katonát vezényel az afrikai országba.
Milyen érdekei vannak ott azon kívül, hogy a fia szervezi az egészet?
Nem mellékesen: a Luxemburgi Bíróság ítélete értelmében a mai napon újabb 400 milliós bírsággal tartozik Ön miatt az ország. Ez eddig 80 milliárd + 5 200 000 000.
Még meddig?
A 26. héten az én kérdéseim ezek lennének a miniszterelnökhöz, ha valódi interjúra is vállalkozna.”
Friss
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete