Blogbazár
Juszt László bejegyzése még télvíz idejéből: “Orbán asszonysága” megint túlnyalta magát.
Juszt László egykori televíziós, mára a „rezsim ostora”, januárban a még hivatalban lévő köztársaságielnöknek csördített oda. És hogy miért hozzuk elő ezt a posztot ilyenkor kánikula idején, több hónappal a „kis hölgy” lemondása után, mert Novák Katalin ugyan ment, de a novákok, szép számmal, maradtak.
Juszt Novákról
Eddig sem voltam nagy véleménnyel Novák Katalinról, de most különösen kiverte nálam a biztosítékot. A blogján a következőket írta:
“Nekünk, magyaroknak két születésnapunk is van. Augusztus 20-án az országét, a magyar kultúra napján a nemzetét ünnepeljük. Kölcsey Himnusza a magyar fájdalom, a magyar remény és áhítat. Elválaszthatatlan tőlünk. Ateista rezsimek is csak addig merészkedtek, hogy szövege helyett inkább csak a zenéjét engedték játszani. De a diktatúra éveiben nagyapáink, szüleink, s mi magunk, csukott szájjal is tudtuk énekelni.”
Miért kell ekkorákat gurítani?
Először: legyen az ő dolga, hogy számára csak ez a két születésnap létezik, s a saját, vagy gyermekei születésnapja nem. Ez nem érdekel.
Másodszor: élünk még itt néhány millióan, akik pontosan emlékszünk arra, hogy az általános iskolában kötelező volt kívülről megtanulni, s felmondani a Himnuszt az irodalom órán. Mint ahogyan arra is, hogy minden iskolai, majd később munkahelyi vagy más rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, s a Szózattal fejeződött be. S nem csukott szájjal, hanem teli torokból! És ez így volt – például – az “ateista” Csillebérci úttörőtáborban is a zászlófelvonásnál.
Szóval “Orbán asszonysága” megint túlnyalta magát. Miért kell ekkorákat gurítani?
(A poszt szerzőjének több más közszereplőről, de legfőképpen Orbán Viktorról is megvan a maga sarkos véleménye, és mi ezt időről időre közöljük.)
Szerző
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma