Banánköztársaság
Farkasházy Tivadar jegyzete a Vidnyánszky-valósághajlítás kapcsán: éjszakai vendégek
Az önmagát olykor humoristának álcázó gondolkodó, Farkasházy Tivadar alábbi, közösségi oldalán közzétett bejegyzésében ezúttal Vidnyánszky Attila legújabb, saját főszereplésével rendezett vergődésére reagált.
„Izzadtan ébredt, mint mindig, amióta leleplezte az SZFE összeesküvést, s szavai négy éve új irányt szabtak a kultúrpolitikának:
„A bolsevikok már voltak hatalmon, és tudjuk, hogy hogyan működnek ők, van egy klikk, egy bagázs, egy nagy nemzetközi háttérhatalom! A nyugat-európai turnéim egy pillanat alatt eltűntek, merthogy ez egy nagy nemzetközi hálózat Tompa Andreától Csáki Juditon át, egy kritikuscég elintézte azt, hogy nemkívánatos személlyé váltam Strasbourgban, ahol tanítottam volna. A beregszászi társulatom előadásai egy pillanat alatt nemkívánatosak lettek. Ugyanaz a liberális kör, amelyik folyamatosan lejáratja a hazánkat.”
Azóta sincs nyugta tőlük, most Júlia és Capulet támadja, akik össze-vissza csámborogtak a díszletben és zuhanásukat máig az ő nyakába varrják, nemhogy felmondtak, még azt is tagadják, hogy 5-5 milliót kaptak fájdalomdíjként! Kénytelen is volt visszaszólni:
„El szeretnék pusztítani ezt az intézményt ugyanazok az erők, akik 65-ben felrobbantották. Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága, gondolatfolytonossága. Ezek az erők 11 éve mást se csinálnak, csak nagyítóval néznek bennünket, és keresnek fogást rajtunk.”
Most Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó képében.
Ekkor csöngettek, kibotorkált:
– Maga kicsoda?
– Hamlet atyjának szelleme.
– És mit akar?
– Figyelmeztetni önt, hogy engem nem Claudius öletett meg, hanem Csáki Judit és Tompa Andrea. De mennem kell, már virrad és még több címem van, Nem tudja véletlenül, hogy hol lakik Demeter Szilárd és L. Simon László?
– Nem!
És rácsapta az ajtót, de hiába, mert megint csöngettek, ám most három rút nő állt az ajtóban, csak nem boszorkányok?
– De igen.
– Honnan tudják, hogy mit gondoltam?
– Ez a foglalkozásunk.
– És mit akarnak?
– Figyelmeztetni, ha megindul a birnámi erdő, akkor vége…
– Kinek?
– Hármat találhat!
– Nekem?
– A másik kettőt el is engedjük!
Szerencsére ők is tovatűntek
Talán csak álmodik, reménykedett, de nem, ismét csöngettek és egy púpos alak állt az ajtóban:
– Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!
– És?
– Gondoltam gratulálok egy kiváló kollégának, elvégre maga vágta ketté a magyar színházi világot!
– Ha megengedi, inkább visszafekszem. – próbált újra elaludni, ám nem ment.
– De hát én csak egy rendező vagyok! – nyöszörögte, amikor dörömbölést hallott.
– Hendrik Höfgen vagyok!
– Honnan?
– A harmadik birodalomból…
Ettől úgy megijedt, hogy megbotlott, de szerencsére nem történt komolyabb baja, azért biztos, ami biztos, a Nemzeti Színház házipénztárából fájdalomdíjként kiutaltatott magának 5-5 milliót.”
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott