Ez a nap
Trump beutazást tiltó rendelete mégis hatályba léphet
Az amerikai legfelsőbb bíróság ugyanis jóváhagyta, hogy hat muszlim ország állampolgárai nem léphetnek be az Egyesült Államokba.
Az amerikai elnök beutazási tilalomról szóló rendelete a beutazás korlátozásáról ezzel hatályba léphet, még úgy is, hogy közben alacsonyabb rendű bíróságokon tovább folynak a vele kapcsolatos peres eljárások.
Donald Trump egy héttel hivatalba lépése után kiadott, de azóta jogi problémák miatt kétszer átírt rendelete megtiltja a beutazást az Egyesült Államokba Csádból, Iránból, Líbiából, Szomáliából, Szíriából és Jemenből, az indoklás szerint azért, hogy megvédjék az amerikaiakat az iszlamista terroristáktól.
Trump már elnökjelölti kampányában a határok lezárását ígérte a muszlimok előtt
A jogszabályt többen is megtámadták különböző bíróságokon, így mások mellett Hawaii állam is. A tilalom ellenzői arra hivatkoznak, hogy a rendelet alkotmányellenesen diszkriminálja a muszlimokat. Elnökjelölti kampányában Donald Trump azt ígérte: teljesen lezárja az Egyesült Államok határait az érkező muszlimok előtt.
(forrás: Euronews)
Szerző
Friss
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti