Connect with us

Kerítésen innen

NER-nyaloncok cicaharca – Matolcsy kontra Orbán

matolcsy, orbán,
Megosztás

Matolcsy György, a  62. Közgazdász-vándorgyűlésen, nem először ment neki a kormánynak. Ahogy közeledik MNB elnöki megbízása vége egyre „bátorabb” a miniszterelnök egykori jobbkeze.

„Addig már guggolva is kibírjuk”

Nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van Matolcsy Györgynek

– jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner online kiadásában csütörtökön megjelent nyilatkozatában. A portálon felidézték, hogy  a jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésélesen komoly kritikával illette a kormány gazdaságpolitikai döntéseit. Azt mondta,

Magyarország gazdaságpolitikai útvesztésben van 2021-től, valamint teljes gazdasági fordulatot sürgetett.

Orbán Balázs a kritikákra a Mandinernek reagálva hangsúlyozta, a Magyar Nemzeti Bank elnökének régi időre visszanyúló személyes jellegű vitája áll fenn a magyar gazdaságirányításért felelős miniszterrel, és ez szerinte feloldhatatlannak látszik. Megjegyezte:

bár az ellentét megterheli a magyar gazdaságot, a vita legkésőbb a jövő év március 3-án, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának végével megszűnik. „Addig már guggolva is kibírjuk”.

Matolcsy ide, Matolcsy oda

A kormány továbbra sem adja fel azt a célját, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen.

  • A kormány szeretné, hogy Magyarországon legyen az egyik legjobb a közbiztonság,
  • ne legyenek mindennaposak a terrortámadások,
  • ne a migránsok uralják a köztereket,
  • ki akar maradni a háborúból és a geopolitikai blokkosodásból,
  • családbarát országot akar kiépíteni,
  • és ki akarja tolni a határokon kívülre a genderideológiát,
  • miközben a magyar kulturális életet soha nem látott mértékben fellendíti

– mondta.

Álom, álom

Orbán Balázs kiemelte: azt szeretnék, hogy a fiatalok és családosok az életkezdéshez sehol máshol nem látott segítséget kapjanak, a magyar gazdaság a régiós élbolyban maradva növekedjen, a magyar vállalkozások pedig tovább gyarapodjanak. Olyan országot szeretnének, ahol mindenkinek van munkája, tisztes jövedelme, otthona és megtakarítása – jelezte, hozzáfűzve: szép, tiszta, rendezett, magabíró országot szeretnének, Magyarországot meg akarják őrizni a béke és a biztonság szigetének, „egy oázisnak a liberális nihil közepén”.

Ilyen hely Európában egyre kevesebb van, és 2030-ra még kevesebb lesz, Magyarország szeretne lenni az egyik kivétel – mutatott rá  a nyilatkozó.

Ezt a célt pedig nem feladni kell, hanem mindennap keményen dolgozni érte

– tette hozzá, reményét fejezve ki, hogy az új jegybankelnök majd ismét partner lesz ebben.

MTI/ Mandiner

Előzmény

matolcsy, orbán,

Szerző