Sport
Magyar – Bosnyák 0-0, nem tudott bizonyítani a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Ez a játék még semmire nem elég
A magyarok összességében sokkal jobban futballoztak, mint a múlt szombati 5-0-s vereség alkalmával, de a vendégek kapusának bravúrjai, illetve a támadóharmadban elkövetett hibák nyomán nem tudták megszerezni az A divízióban maradás szempontjából fontos három pontot.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, az egész találkozón fölényben futballozott, több gólhelyzetet is kialakított, de nem tudta legyűrni a feltűnően passzív játékot produkáló bosnyákokat.
Hangsúly a védekezésen
A drukkerek közvetlenül a kezdés előtt Marco Rossit éltették, az olasz kapitány tanítványai pedig óriási lendülettel vágtak bele a mérkőzésbe. Az első három percben agresszív volt a magyarok letámadása, aztán mindkét együttes visszaállt a saját játékrendszerébe, és mindkettő elsősorban a biztos védekezésre helyezte a nagyobb hangsúlyt. Az első nagy helyzet a 17. perc elején a hazaiak előtt adódott, Szoboszlai szöglete után Varga fejelt kapura, Vasiljnak pedig csak nagy bravúrral sikerült oldalra ütnie a labdát a jobb felső sarok elől. Hét perccel később megint Varga veszélyeztetett fejjel, de a keresztléc alá tartó próbálkozását ismét védeni tudta a bosnyák kapus. Varga harmadszor már lábbal próbálkozott, mégpedig kiszorított helyzetből a 32. percben, de a rivális hálóőr ennél az esetnél is jól helyezkedett.
Ekkorra viszont már egyértelmű volt, hogy a magyar válogatott játszik jobban és kapura is veszélyesebben. Negyedszer már Nagy Zsolt adott feladatot Vasiljnak, aki vetődve hárította a szélső 18 méterről leadott, pontosan a bal alsó sarokba tartó lövését. A másik oldalon Dibusznak egyszer sem volt dolga, a bosnyákok ugyanis rendre csak rövid ideig birtokolták a labdát, igazán veszélyes támadást pedig nem tudtak vezetni.
Fordulás után
Maradt a magyar mezőnyfölény, ennek megfelelően a játék túlnyomó részt a bosnyákok térfelén zajlott. A 60. percben a közönség újfent Marco Rossit kezdte éltetni, miközben ahogy haladt előre az idő, úgy látszott egyre inkább a fáradtság a hazai játékosokon. Az ellenfél változatlanul nem sokat mutatott, már-már úgy tűnt, hogy a döntetlenért és az azért járó egy pontért utazott Budapestre. A 70. perctől a magyarok felpörgették a játékot, ennek nyomán előbb Szoboszlai a 71. percben szabadrúgásból a keresztlécet találta telibe, egy perccel később pedig Varga fejelhetett kapura, de kísérlete pontatlan volt.
A hajrában tovább erőltette a támadásokat a magyar válogatott, a legnagyobb lehetőség pedig a csereként beállt Ádám Martin előtt adódott, a csatár ugyanis három méterről fejelhetett kapura, a bosnyák kapus azonban ezt a középre tartó próbálkozást is hárította.
Hiába is mond bárki bármit a magyar csapatnak egy enerváltan játszó bosnyák válogatott ellen sem sikerült győzni, márpedig ezt a sportot gólra játszák.
A magyarok így két kör után egy ponttal a 3. csoport negyedik helyén állnak. Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….