Bulvár
Most akkor Szijjártó behívatja a német nagykövetet, vagy megelégszik a frontemberrel?
Mostanság megszokott, hogy ha Szijjártó Péter külügyér éppen itthon tartózkodik és végzett a napi rendes edzésével, akkor előszeretettel hívja be hivatalára raportra azon nemzetek nagyköveteit, amik -szerinte- illetlenül reagálnak egy-egy orbáni „békeharcos” megnyilvánulásra. A minap egy német zenekar frontembere szólt be a nemzetvezetőnknek….
Az úgy volt….
A Müpa, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján életre hívta a Liszt Ünnep fesztivált, amely 2021 óta minden évben megrendeznek. Ez idén is így volt, és most szerdán mások mellett a német Einstürzende Neubauten „alien pop music” zenekar adott elő a rendezvénysorozatban. Az Akváriumban lezajlott koncert viszont nem épp úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett. A Mandiner egyik olvasójának beszámolója szerint Blixa Bargeld, a zenekar énekes frontembere az előadás közben többször is jól hallhatóan azt skandálta, hogy
„Orbán weg”,
azaz
„Orbán takarodj!”
A zenekarról….
Az 1980-ban alapított legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten immár több mint négy évtizede járja rendíthetetlenül saját útját. A zenekar különleges, összetéveszthetetlen hangzásvilága, a saját fejlesztésű hangszerekből csiholt speciális színek, az elektronika kreatív felhasználása, a humor, az irónia és a csillapíthatatlan kísérletezőkedv olyan elegyet alkot, melyet lehetetlen a rockzenére, az alternatív popra, a mainstreamre vagy a szubkultúrára jellemző stílusjegyekkel leírni. Legújabb albumuk anyagát 2024-ben európai koncertturnén mutatják be, s hogy miben is áll az együttes műfajteremtő kísérlete, az alien pop music, azaz „népzene idegeneknek és kitaszítottaknak”, azt az Akváriumban mindenki a saját bőrén érezheti majd. (forrás)
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…