Kerítésen innen
„Zavar a Metánál. Visszaengedtek….” – Toroczkai László újra a Facebook-on nyomul
„Zavar a Metánál. Visszaengedtek, de ha a nevemet valaki beírja a keresőbe, még mindig veszélyes személyként mutatnak. Valószínűleg az amerikai és az európai központ még nem egyeztetett, komoly fejvakarások, lobbiharcok, nyomásgyakorlások zajlanak most ott a háttérben” – így kezdte első bejegyzését Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a 2019 óta letiltott közösségi oldalán.
Azért mégis….
Ha valaki úgy dönt, hogy körülnéz Toroczkai László Facebook oldalán, kezdésként ezt a képernyőt látja:
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Aki tovább erősködik, szembe jön a következő figyelmeztetés:
„Ez a keresés erőszakos, gyűlölködő vagy bűnözői tevékenységhez kapcsolódhat”
Első bejegyzésben hangsúlyozta, hogy már ez is egy kisebb győzelem, elmondása szerint ugyanis egy ismételt törlés után már az új DSA-rendelet szerint kellene eljárniuk. A digitális szolgáltatásokról szóló, 2022 novemberében hatályba lépett EU-rendelet hivatott megvédeni az online felhasználók alapvető jogait.
Az nem megy, amit 2019-ben csináltak, nem lehet indoklás nélkül politikai cenzúrát alkalmazni
– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, majd hozzátette:
„Ha most tiltanak, törölnek, akkor a DSA-rendelet alapján néhány hónappal ezelőtt létrejött magyar grémiumhoz, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz fordulhatok, amely peren kívül fog döntést hozni, méghozzá Magyarországon.”
„Tőlem nem szabadultok meg egykönnyen”
Toroczkai szerint a közösségi médiumokkal kapcsolatban az Egyesült Államokban is változások lesznek, és egyre több országban ismerik fel, hogy ezek a platformok már választásokat döntenek el. Azt nem tudni, hogy pontosan mire gondolt, azt azonban tudni lehet, hogy hálaadáskor Mark Zuckerberg, a Meta elnöke és Donald Trump, az Egyesült Államok következő elnöke együtt vacsoráztak. Az országgyűlési képviselő ezen a ponton kitért arra, hogy a Fidesz „milliárdokat önt a Metába”, de Magyar Pétert is az algoritmus emelte fel. Toroczkai egyébként még augusztusban írt nyílt levelet Dávid Dórának, a Tisza Párt EP-képviselőjének – egyben a Meta jogtanácsosának 2020-tól –, hogy járjon közben a munkáltatójánál, és érdemben reagáljanak a Szegedi Törvényszék ítéletére és az amerikai ügyvédje által nekik elküldött, peren kívüli ajánlatára.
„Nem szokásom feladni a küzdelmeket. Üzenem ezt a moderátoroknak, akik most a fejüket vakargatva olvassák a posztjaimat a Meta felületén: A törvények nem csak a »kisemberekre« vonatkoznak, azokat nektek és a főnökeiteknek, az olyan gigacégek, mint a Bertelsmann és a Meta tulajdonosainak is be kell tartani! Tőlem nem szabadultok meg egykönnyen”
– zárta bejegyzését a pártelnök.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Újabb jelentés a diliházból – A hülyeség mint alapvetés
- Gulyás-olvasatban Menczer viselkedése a 60 fölötti akadémikusokéval (?) vetekszik
- Kis tükörkép….
- Dr. Kunetz: újabb százmilliók az Országos Mentőszolgálat nevű pénznyelőbe
- Bárándy Péter: ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, (…) de ez a Btk.-ban meghatározottak szerint nem minősíthető annak
- Új fiú a hiradó.hu élén – Szalai Szabolcs, a magyar vándor
- Ha járja az karácsonyi vásárokat, akkor saját érdekében, most figyeljen
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel