Connect with us

Kerítésen innen

Ennél kegyeletsértőbb cinizmus ma nem várható: Zalaegerszegen az egykori zsinagógában kampányol a Mi Hazánk nevében Toroczkai! – Frissítve!

Megosztás

Hogy tudatlan volt, vagy velejéig gonosz, kegyeletsértő, esetleg pártalapon érintett, aki áldását adta arra, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében Toroczkai László kampányrendezvényt tarthasson, végülis teljesen mindegy. Ha ostoba, akkor azért, ha a másik két ok vezérelte, akkor azért kell szégyelnie magát annak a közszolgának, aki rányomta a stemplit az engedélyre.

Megosztás

Hogy tudatlan volt, vagy velejéig gonosz, kegyeletsértő, esetleg pártalapon érintett, aki áldását adta arra, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében Toroczkai László kampányrendezvényt tarthasson egy egykori zsinagógában, végülis teljesen mindegy. Ha ostoba, akkor azért, ha a másik két ok vezérelte, akkor azért kell szégyellnie magát annak a közszolgának, aki rányomta a stemplit az engedélyre.

Zalaegerszegen az egykori zsinagógában kampányol február 19-én a Mi Hazánk

A lakossági fórumként meghirdetett esemény plakátján nyomatékosítva a következőt tünteti fel a szélsőjobboldali párt:

„Ez a mi városunk.” és „Magyarország a magyaroké!”

Az elképesztően aljas és kegyeletsértő cinizmusuk teljesen nyilvánvaló

A holokausztban több mint 800 zalaegerszegi zsidó származású honfitársunkat gyilkolták meg, és Zalaegerszegről indították a koncentrációs táborokba a térség összes olyan polgárát, akiket egy őrült rendszer előbb megbélyegzett, majd a jogaiktól megfosztott, végül a halálba küldött.

Több mint 30 évvel a rendszerváltás után elfogadhatatlan és szégyenteljes, hogy egy olyan párt, melynek rigmusai, kijelentései, cselekedetei a nácikra kísértetiesen emlékeztetnek egy egykori zsinagógában – ami jelenleg Városi Kiállító – és Hangversenyterem – fórumozhat. Egy olyan helyen, ami a mártírok emlékezetének ma is tere.

Ki mond erre rajtam kívül nemet?

Frissítés!

Kapcsolódó

 

Ennél kegyeletsértőbb cinizmus ma nem várható: Zalaegerszegen az egykori zsinagógában kampányol a Mi Hazánk nevében Toroczkai!

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Gusztos István

    2022.02.18 11:32 at 11:32

    Egykori zsinagógában kampányol holnap Toroczkai…
    A náci pártot régen be kellett volna tiltani!
    Vagy nem..? Ha meggondolom, hogy a kormány a náci Soros-plakátok után most éppen náci „népszavazásra” készül, s ez az ellenzék kezdeményezésére vált lehetővé…

  2. Hátszegi Gáborné

    2022.02.18 12:04 at 12:04

    Tiltakozom,a Zalaegerszegről és környékéről elhurcolt zsidók leszármazottai nevében,hogy a volt zsinagógában,a radikális,antiszemita,rasszista mi hazánk mozgalom tagjai gyűlésezzenek,megsértve a halottaink emlékét.

  3. Dr. Gál Péter

    2022.02.18 13:26 at 13:26

    És hol van ilyenkor, mikor szólal meg protokolláris eseményeken díszvendégként résztvevő a polgármester?!

  4. Dr. Gál Péter

    2022.02.18 13:28 at 13:28

    És hol van ilyenkor, mikor szólal meg a protokolláris eseményeken díszvendégként résztvevő polgármester?!

  5. Pingback: Megcsináltuk!!! - Eltanácsolták a "Mi Hazánk" kampánygyűlését - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük