Bulvár
Retteg a börtöntől Vogel Evelin, a „titkos” Magyar Péter felvételekkel házaló ex barátnő
Most majd kiderül igaz-e Vogel Evelinre is a Fidesz ígéret, hogy nem hagynak senkit az útszélén, úgy tűnik ugyanis, hogy besült az atombombának tervezett Vogel féle titkos felvételek közlés. Mi lesz most a hölggyel aki miután katapultált a politikus ágyából kitérő nélkül landolt az ellenoldalon.
Újabb fordulat, Evelin az „alapítóanya”
Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy interjújában azt állítja, hogy nem egyedül a saját ötlete volt az, hogy hangfelvételeket készítsen a TISZA párt elnökéről. Ráadásul az is kiderült, hogy nem egymaga küldi azokat a leveleket a sajtónak, amelyek a titokban rögzített beszélgetéseket tartalmazzák. Elmondta, retteg attól, hogy börtönbe kerül.
Mint megírtuk, a Tisza Párt elnökének korábbi barátnője többek között arról is beszélt a 444.hu-nak adott interjújában, hogy volt egy baráti köre, akikkel már jóval a kegyelmi ügy előtt, évek óta összejártak. Ők nem gyakorló politikusok, hanem művészek, kisebb vállalkozások tulajdonosai, vezetői. Ennek a társaságnak három állandó tagja volt, ők viszont nem voltak ott március 20-án a lakásán, amikor összeültek Magyar Péterrel, hogy kitalálják azt, ami aztán a Tisza Párt lett.
Fél a börtöntől Magyar Péter volt párja
Magyar Péter volt barátnője csak remélni tudja, hogy nem kerül börtönbe a zsarolás miatt. – mondta a lapnak adott interjújában az üzletasszony, aki kifejtette,
„Magyar Péter háromszor ígérte meg nekem, hogy ad 30 millió forintot. És azt is tudja pontosan, hogy miért kértem” .
A hölgy fél ugyan a börtöntől, de annyira zért nem, hogy teljesen megtagadja önmagát és befejezze a rosszindulatú lebegtetésekekt
Hát, van több helyen több felvétel. Nem feltétlenül akartam én ezeket nyilvánosságra hozni. Elsősorban azért tartottam fontosnak ezeket, mert Péter egyik nap ezt mondta, másik nap azt
– indokolta a felvételeket.
Vannak még jó emberek
Arra a kérdésre, hogy miért lakik Vertán György lakásában azt a választ adta, mert a Fidesz-közeli vállalkozó gyereke apjának jó barátja, és szoktak néha találkozni.
Gyurival leültem kávézni, és azt mondta, hogy tud nekem segíteni pár hónapra, egy irodáját odaadja, amíg kicsit rendbe jönnek a dolgaim. Azt az irodát kicsit átalakítottam, és ott lakom
– mondta Vogel. Arról nincs információja, hogy Vertán milyen kapcsolatban áll Kubatov Gáborral, arról pedig állítása szerint nem is tudott, hogy Vertán Györgyn a cégében feltűnt Varga Judit.
Az egyébként, ki hitte volna nem lepte meg, hogy a kormánymédia felhasználja a felvételeket.
Mindenkinek lelke rajta mennyi hitelt ad a történtek, és a nagy valószínűséggel megmanipulált felvételek, napvilágra kerülése után a hölgy magyarázkodásának.
Szerző
Friss
- Újabb jelentés a diliházból – A hülyeség mint alapvetés
- Gulyás-olvasatban Menczer viselkedése a 60 fölötti akadémikusokéval (?) vetekszik
- Kis tükörkép….
- Dr. Kunetz: újabb százmilliók az Országos Mentőszolgálat nevű pénznyelőbe
- Bárándy Péter: ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, (…) de ez a Btk.-ban meghatározottak szerint nem minősíthető annak
- Új fiú a hiradó.hu élén – Szalai Szabolcs, a magyar vándor
- Ha járja az karácsonyi vásárokat, akkor saját érdekében, most figyeljen
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel