Banánköztársaság
Kunetz doktor: Cser Ágnes megélhetési szakszervezeti vezető fizetni fog
Hová tűnt Cser Ágnes, a feljelentő? – kérdezte Kunetz Zsombor doktor közösségi oldalán még 2021-ben, amikor a rétestásztaként húzódó pereskedése eredményeként jogerősen a bíróság foglalta ítéletbe, hogy semmiféle szabálysértést nem követett el a szakszervezeti vezető ellen. Az ügy persze itt nem állt le….
Lehet, hogy vége?
„Cser Ágnes a lelkem az örökös perelési kényszerével csak kifizeti a végén nekem azt, amit a jóhírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogai állítólagos sérelmei miatt rajtam akart behajtani”
-írta a doktor közösségi oldalán pénteken. „Már Kúria is kimondja, hogy:
„hogy a felperes álláspontjával szemben, helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felperes egy jelentős szakszervezet vezetőjeként egyértelműen, kétséget kizáróan közéleti szereplőnek minősül, hiszen egy szakszervezet vezetőjeként feladata az adott szervezet tagsága, érdekeinek képviselete, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokon való részvétel, a közéleti szerepvállalás.”
valamint
„a „hazai egészségügy nagyasszonya”, az „egészségügy egyik legkártékonyabb figurája”, mint „megélhetési szakszervezeti vezető”.
A Kúria szerint ebben a vonatkozásban a jogerős ítélet a leírtakat mindhárom megfogalmazás tekintetében megalapozottan minősítette véleménynek, amely ugyan kétségtelenül negatív tartalmat hordoz, de azt a felperesnek szakszervezető vezetőként, közéleti szereplőként tűrnie kell.
Tehát kedves megélhetési szakszervezeti vezető, kedves Cser Ágnes az egészségügy egyik legkártékonyabb figurája, tessék csak továbbra is perelni, a végén készítünk egy jótékonysági alapot, amely pont azokat fogja támogatni, akik annak az egészségügynek a kárvallottjai, amely az önhöz hasonlóak miatt tart ott ahol van.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy…
2021-ben olvashattak róla: Kunetz Zsombor írta meg, hogy Cser Ágnes „megélhetési szakszervezeti vezető” nem kíván részt venni az egészségügyi dolgozók nagygyűlésén. Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal, vagyis az egészségügyi dolgozók munkáltatójával, ami fölöttébb különös fejlemény az elvileg a dolgozók érdekeit védő szervezet esetében, és látványosan támogatja a kormány politikáját.
Friss
- Azért ez már arcpirító! Orbán Viktor, a támadhatatlan, nem lát kudarcot a Fidesz kormányzásának elmúlt 15 évében
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette