Cser Ágnes a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke mostanság nem érzi elérkezettnek az időt, hogy az általa képviseltek érdekében megszólaljon.

“Cser Ágnes hallgat,

nemcsak bérkérdésekben, hanem akkor is, amikor az egészségügyi dolgozókat vezénylik, amikor a dolgozók hiányos, vagy nem megfelelő védőeszközben dolgoznak, amikor olyan kórháznak nevezett ispotályba (Korányi) kötelezettek a koronavírusos beteg ellátására, ahol az alapvető higéniai feltételeknek sem megfelelő kemping wc-k állnak a betegek rendelkezésére (ezeket valakinek ki kell ám üríteni), ahol a kórtermekben nem biztosított a tisztességes tisztálkodás lehetősége, ahol az intenzív osztályon a légkondicionálást az ablak jelenti, áh bocsánat ez sem, mert a homlokzat omlása miatt kinyitni tilos.

Szóval Cser Megélhetési Ágnes hallgat, és hallgat, és hallgat, hiszen ezek a kérdések nem a kormány érdekeit szolgálják.

-írta Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.

Emlékeztetőül….

Etikátlan és igazságtalan a hálapénz kivezetése és büntethetősége, elkapkodott és zavarkeltő, sikerhajhászó, a Magyar Orvosi Kamara bérkövetelése, sőt ez az országot is összedöntené – Cser Ágnes MSZ EDDSZ szakszervezeti megélhetési vezető 2020 januárjában.

Cser Ágnes azt mondta, az orvos és a beteg büntetése a hálapénz miatt megrontaná a közöttük lévő bizalmi kapcsolatot, ami nélkülözhetetlen, ahhoz, hogy tisztességes gyógyító munka folyjon.

A hálapénz kivezetéséhez a fokozatosan megemelt orvosi bérre szükség van, de azzal nem értenek egyet, hogy egy lépcsőben emeljék az orvosok bérét, mert ez „összedöntené” az országot. Szerinte társadalmi értelemben igazságtalan, hogy egyetlen foglalkozási csoport olyan bérfejlesztésben részesüljön, amilyenben a többi nem.

„Tehát az orvos-beteg kapcsolatba ma nem fér bele egy büntethetőség, illetve később sem. Ehhez oktatási és képzési tanfolyamok, társadalmi viták, beszélgetések szükségesek, ahhoz, hogy a 70 év örökségét a tudat szintjén ki tudjuk vezetni”  (MTI)

“Kásler Miklós EMMI miniszter:

“Ezt a munkát pénzben megfizetni nem lehet, de aki az egészségügyben vállal szerepet, hivatást választ magának és nem a pénzért végzi a munkáját”

“A legnagyobb jövedelme (a miniszterek körében szerk.) az emberi erőforrások miniszterének, Kásler Miklósnak volt tavaly: 57,3 millió forint után 8,6 millió forintot fizetett be adóként.”-2018. június 7. (forrás: infostart.hu)”

Kásler “dinamikus elszakadási művelete”

A Demokratának adott interjújában Kásler elmondta az ágyfelszabadítással kapcsolatban:

olyan utasítás soha nem hangzott el, hogy szabaddá kellene tenni az ágyakat, mindössze azt várták el az orvosoktól, hogy a kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit biztosítsák.

“Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs. Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem.”

Az ezzel ellenkező tartalmú híreket pedig annak tudja be,

hogy az orvostársadalomnak vannak olyan tagjai, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ellenérzésüknek hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül. (forrás: nepszava.hu)

koronavírus

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Miniszter úr! Soha ne próbálja ki a munkát, pláne a “hivatást”, mert az magának úgysem menne! Az, hogy pénzért dolgozni, az magának megy.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét