Connect with us

Kerítésen innen

„Minek az egészségügyi dolgozóknak ellenség, ha van Cser Ágnesük, Éger Istvánjuk és Toma Lajosuk?”

Kormánycumi: a budapestiek 90 %-a nemet mond a Fudan egyetem kampuszára! - Ön szerint mit lép a regnáló?
Megosztás

Fent nevezet szakszervezeti vezetők kidülledt mellkassal hirdetik, hogy kemény munkával sikeres bérharcukat megvívták a kormánnyal, nem hiába vetették beléjük bizalmukat a tagok és szimpatizánsok.

A harc, amit megnyertek smafu….?

Rétvári Bence közölte, július 1-jével újabb 8 százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés mintegy 81 ezer embert érint. Az államtitkár kiemelte, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, a kormány arra törekedett, hogy egy “kiszámítható, látható” bérnövekedés legyen az ágazati szakdolgozók esetében.

Lássuk a macit!

A 444.hu olvasója elküldte a portálnak a közalkalmazotti kinevezése a módosításának dokumentációját. Íme:

fotó: 444.hu

A dokumentumból egyértelműen kiderül,

hogy bár év elejétől a garantált bérminimum összege 195 ezer forint, a Cser Ágnes, Éger István és Toma Lajos (előző kettőt, gondolom ismerik, utóbbi a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének a vezetője) megélhetési vezetők által “kiharcolt” sikeres béremelés a kötelezően adandó minimum bért sem fedezi – írta a portál.

Levonhatjuk a következtetést, hogy a szakszervezeti vezetőknek sikerült oly „előnyös béralkut” kötniük, ami az állam által kötelezően adandó minimumot sem érte el.

Eljött a jó világ!

2019. július elsejétől azonban más világ jött, az egészségügyi dolgozók hihetetlen arányú, költségvetést mélyen megingató nyolc, azaz nyolc százalékos béremelésben részesülhettek. Ámde, mert Orbániában mindig van egy „de…”, amiből rendszerint kiderül, hogy csak a duma van:

pótlék rovására történt meg a béremelés úgy, hogy a végösszeg változatlan maradt, azaz a dolgozó ma is pontosan annyit keres, mint a béremelés előtt.

fotó: 444.hu

További érdekességeket a témában, ide kattintva olvashat!

Ennek az arroganciának igyekszik a következő orvoskamarai tisztújítón gátat szabni a kamarán belüli ellenzék az Újratervezés nevű csoport vezetésével.

megosztás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. apeeng

    2019.09.07 11:30 at 11:30

    -cser ágnes? Már igencsak öreg harcos a dolgozók érdekeiért folytatott kemény háborúban…eddig még csatát sem nyert, de ott van a hatalomban…azt nem engedi égerrel együtt..-mondta tegnap a tévében egy fontos megmondó ember.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük