Kerítésen innen
Közlöny van róla, avagy Orbán Viktor távollétében is kézivezérel….
Ahogy az kibukott, hogy Orbán Viktor többhetes indiai tartózkodásából január 16-án szándékozik hazatérni, kibekkelve ezzel a Rogán-cokit, a Trumpra-várás utolsó heteit és a többi apró-cseprő, ám rém kellemetlen hazai vonatkozású történést. Ám közlönynek ki kell kerülni, így megoldották okosba-butába, hogy ez alatt az idő alatt is szülessen nevével ellátott közlöny-bejegyzés.
Mi az nekünk, 774 milliónk egyik zsebből a másikba….
A Magyar Közlöny aktuális számában hétfői keltezéssel megjelent egy kormányhatározat, amely szerint
átcsoportosítanak 774 millió forintot a miniszterelnökségtől a Bethlen Gábor Alaphoz,
illetve
két miniszterelnöki határozat a magyar-román és a magyar-szlovén „kétoldalú földgázellátási szolidaritási mechanizmusról szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról”.
Mindegyiken Orbán Viktor aláírása szerepel, miközben a miniszterelnök Indiában tölti a szabadságát a kommunisták vezette Keralában, és várhatóan csak a napokban tér vissza Magyarországra – vette észre a hvg.hu. Szokatlannak számít, hogy a Magyar Közlönyben ezidő alatt is megjelenik a neve dokumentumok alatt. Korábban, ha nem is gyakran, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes aláírásával jelentek meg a kormányfő távollétében hozott döntések.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Már a látszatra sem….
Egy fatális véletlennek köszönhető, hogy egyáltalán tud a „köz” arról, hogy merre kolbászol a szilveszterkor azt posztoló miniszterelnök, hogy
„…a melónak sosincs vége…”.
Egy házizsákos fiatal „mélytorokkodott” Indiából az Orbán család utazásáról:
Innen már begyorsultak a dolgok, hiszen elég volt a helyi lapokat átnézni:
A világ egy nagy falu….
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….