Connect with us

Kerítésen túl

Tiszta őrület: Trump, akárcsak Orbán, az ország legnagyobb gondjai között tartja számon a gyerekek nemváltását

trump, orbán, nemváltás,
Megosztás

Donald Tramp elnöki mandátuma legelején tiltó rendelkezést hozott a gyerekek nemváltásáról, ezzel is jelezve, mekkora  gondnak tarja a 325 milliós országban az adatok szerint pl.  2020-ban elvégzett 12.800 ilyen műtétet, amelyeknek elenyésző százaléka csupán a 18 évnél fiatalabbakon elvégzet, fizikai vagy biológiai beavatkozás.

A nemváltás a jövőben nem kaphat állami támogatást

Donald Trump elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról. A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres, így hormonkezelésekre, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik.

„Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól”

– olvasható az elnöki rendeletben. A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel. Trump elnök rendelete „A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól” címet viseli, és azt is kifejti, hogy „a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

A MOK és a nemváltó műtétek

Magyarországon 2003 óta kevesebb mint száz nemváltó műtétet végeztek – mondta a Magyar Nemzetnek 2021-ben Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara országos etikai bizottságának elnöke. A MOK-on belül két szervezet foglalkozik etikai kérdésekkel, az egyik az etikai kollégium, a másik az országos etikai bizottság. Míg az előbbinek normaalkotói hatásköre van, addig az OEB a jogalkalmazó, amely konkrét etikai esetekkel, panaszokkal foglalkozik. Úgy működünk, mint egy belső bíróság, és a törvénykönyvünk az etikai kódex – szögezte le Böszörményi-Nagy Géza a Magyar Orvosi Kamara országos etikai bizottságának (MOK-OEB) elnöke, hozzátéve, hogy általános kérdésekben egyik szerv sem jogosult véleményt kiadni.

Kapcsolódó

trump, orbán, nemváltás,

Szerző