Connect with us

Budapesti hétköznapok

Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen

Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
Megosztás

A csütörtöki a Fideszt a fővárosi közgyűlésben képviselő Szentkirályi és csapata mondandóját nézve azt is mondhatnánk, hogy Lázár János miniszter vicces kedvében volt Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján, ahol azt ecsetelte, hogy „a rákosrendezői terület fejlesztésének ügyében is a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen”.

Mi meg most jöttünk -nem a templomból- a falvédőről…

Lázár János hangsúlyozta: mi nem valaki, vagy valami ellen dolgozunk, hanem mindig valamiért.

„Amikor mi Rákosrendező sorsának rendezésével, újjáépítésével rehabilitációjával foglalkozunk, akkor mi a budapestieknek segíteni akarunk”.

A miniszter szerint az ügyben őket érő méltatlan támadások, abból indulnak ki, hogy a kormány rosszat akar. De a kormány jót akar az embereknek.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Lázár szerint a „jó”….

Lázár János elmondta: először is azt akarják, hogy „a budapestiek által felhalmozott 330 ezer köbméternyi szemetet valaki” vigye el a területről.

Lehetne azt javasolnunk, hogy „a vidéki polgártársakhoz hasonlóan a fővárosi polgártársak fogjanak össze, dobják össze a pénzt, és vigyék el a szemetet azok, akik a szemetet előállították, és ha ők ezt nem teszik személyesen, megtehetnék a környékbeli önkormányzatok és polgármesterek”

– mondta a miniszter, nem említve, hogy a kormány a javaslaton kívül melyik „bársonyszékből” nézné végig az új önkormányzati szívatást.

Bezzeg vidéken….

Lázár olvasatában vidéken ez a vita nem is nagyon érthető, mert vidékről nézve az látszik, hogy van egy kormány, amely megpróbál egy problémát megoldani, erre azonnal rátámadnak, hogy ne tegye, holott az a város érdekét szolgálná. Jelen pillanatban Rákosrendező egy szeméttelep, ahol természetesen van MÁV-hulladék, ennek elszállítást vállalják, de nagyobbrészt lakossági hulladékról van szó – mutatott rá a miniszter. Lázár János szerint a szemét elszállítása után a következő kérdés az: mi legyen a területtel?

A beruházásnak mindenképpen szolgálnia kell a budapestiek boldogulását és életminőségének javítását

-mondta a miniszter szemrebbenés nélkül. Kiemelte továbbá, hogy a nemzet fővárosban olyan beruházás valósulhat meg, amelyet a budapestiek is akarnak.

„Tehát nekünk eszünk ágában sincs a budapestieknek ártani, mi segíteni akarunk a budapestieknek, és mi úgy akarunk megvalósítani egy beruházást hogy az mindenkinek jó legyen”.

Lázár János szerint sok mindent lehet mondani a dubajiakról, de az biztos, hogy a semmiből egy világvárost építettek, és most pedig

„Budapestnek egy olyan vezetése van, amelyik egy világvárossal nem tud semmit se csinálni”.

A befektető azt vállalja, hogy ezt a több százezer köbméternyi szemetet elszállítja – hívta fel a figyelmet, nem említve, hogy a szerződés semmi konkrétumot nem tartalmaz, amit mégis, azt a kormány bármikor felülírhatja.

Lázár szerint nem lesz mecset

A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy csak az az épület épülhet meg az érintett 130 hektáros területen, amely beilleszthető Budapest építészeti szövetébe.

„Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, arra semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom”

– szögezte le Lázár János, ami persze semmit nem jelent. Elmondta azt is, tisztában vannak azzal, hogy a fővárosiak számára kevés a zöldfelület. Ha 130 hektáros területből 50-60 hektárnyi park lesz, az minden budapestinek jó lesz – tette hozzá a miniszter. Nagyon fontosnak nevezte azt is, hogy meg kell szervezni az új városrész közlekedését úgy, hogy az a budapestiek javát szolgálja.

„Tehát mi nem ártani akarunk Budapestnek, hanem segíteni akarunk Budapestnek”

– ismételte meg Lázár János. Helyes, mi pestiek várjuk az infrasrtuktúra-fejlesztést a kormánytól, hiszen ez az Ő feladata és, ha már beígérte, jöhet!

…és jön a felismerés: Bajnai-Soros-Brüsszel-Gyurcsány-Magyar Péter….

Megjegyezte: nem is nagyon érti, hogy ez a vita miért robbanhatott ki, hacsak – mint fogalmazott – „nem azért mert valakinek beleköptünk a levesébe”.

Lehetett hallani eddig is arról, hogy a főváros ezt a területet másnak szánta és nem külföldi nagybefektetőknek

– fűzte hozzá a miniszter. Rámutatott: ha a főváros ezt a területet megszerzi, akkor is fog valaki ezen a területen építkezni. Szerinte a főváros nem saját magának és a fővárosiaknak akarja megszerezni ezt a területet.

Nyilvánvalóan van Budapesten egy magyar ingatlanfejlesztő, amelyik már foglalkozott a terület fejlesztésével, és a főváros neki akarja megszerezni

– mondta Lázár János. Azt mondta: megpróbálták eladni az ingatlant egy külföldi nagyberuházónak, amely a világ különböző pontjain már tízmilliárd euró nagyságrendben végrehajtott fejlesztéseket.

Ha a főváros csinálja, akkor budapesti ingatlanmutyi lesz belőle, ha mi csináljuk akkor pedig egy világméretű fejlesztés összehozható ebből”

– fogalmazott. Erre gyorsan ráerősített Szentkirályi Alexandra is:

Ígéri….?

Lázár János jelezte, természetesen megérti azt, hogy

a budapestiek idegesen reagálnak, de megnyugtathatja őket: érdekeikkel, értékeikkel szembemenve, ellenükben nem fognak semmit se fejleszteni.

Arra reagálva, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében a fővárosi önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül, úgy fogalmazott:

„ha élnek az elővásárlási jogukkal, akkor élnek, mi nyilvánvalóan vitatjuk, hogy ilyen joguk lenne, akkor majd a bíróság erről a kérdésről dönt”.

Szerző