Csillagjegyek
Köztük vagy? 4 csillagjegy buksza-vastagságát megváltoztatja -és nem negatív értelemben!- a március
Ha a naptárra nézünk, kiderül, hogy március 2-a van, úgyhogy éppen aktuális arról beszélni, kivel mi történhet (történik) majd a tavasz első hónapjában. Sajnos csak ritkán teljesül az a vágyunk, hogy minden rendben legyen körülöttünk. Ez a 4 csillagjegy örülhet, mert úgy néz ki, nekik megadatik!
Szűz
Szakmai előrelépés, és pénzbeli jutalmak időszaka
Nagy szerencse vár a Szüzekre karrier területén. Ha új, jövedelmezőbb munkahelyet szeretnél, most könnyen találhatsz, így végre egyenesbe kerülhetsz anyagi téren is. Lehetséges az is, hogy az elején túlóráznod kell, de minden plusz erőfeszítésért megkapod a méltó jutalmad. Azonban légy óvatos, ne szórd el fölöslegesen a pénzt, gondolj arra is, hogy a hónap végén még a számlákat is ki kell fizetned.
A hónap első hétfőjén….
Amennyiben azt szeretné, hogy értsék is, amit mond, kedves Szűz, most nagyobb sikerrel járhat, ha kollégái helyett, inkább egy régi jóbarátját, vagy szerettét kéri meg, hogy hallgassa végig elképzeléseit, mert most mások azt egyszerűen képtelenek lehetnek megérteni. Az ön számára fontos személy nem csak, hogy érteni, de értékelni is fogja, amin épp dolgozik, s a pozitív megerősítés mellett, talán még hozzá is tud járulni terve sikerességéhez, egy-két gondolatindító hozzászólásával, ami végkép megkoronázhatja a napot!
Mérleg
Pénzügyi szempontból egy nagy ígéretes időszak
Igazán nagy önbizalommal vetheted magad bele olyan projektekbe, melyek hosszútávon lesznek jövedelmezők. Itt az ideje, hogy olyan dolgokba is belekezdj, melyek régebben elérhetetlennek tűntek. Ebben a hónapban akár egy előnyös szerződést is aláírhatsz már.
A hónap első hétfőjén….
Ma hajlamos lehet, minden szinten, csapatban gondolkodni. Jó kedve szinte kívánja, hogy szervezzen valamilyen közösségi programot, vagy megmérettetést, amin mindenki biztosan, nagyon jól érezhetné magát. Valósítsa meg ötletét, kedves Mérleg!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kos
Ez egy szerencsés időszak kezdete, igen előnyös szerződések vannak kilátásban
A Kosok számára egy nagyon kedvező időszak veszi kezdetét. Számukra megfelelő együttműködési kapcsolatok alakulhatnak ki ebben a hónapban, de még az is lehet, hogy előnyös szerződéseket írhatnak alá. A márciusi befektetések igen előnyösek lehetnek és később mindenképp meghozzák a kívánt eredményeket. Ebben a hónapban a megnövekedett bevételnek köszönhetően a régebbi adósságokat is könnyen törleszteni tudják a Kosok. Ezt a szerencsés időszakot azonban sok munka, stressz és fáradozás előzte meg, ideje az „aratásnak”!
A hónap első hétfőjén….
Ma különösen kifinomultan működhet szépérzéke, ami remek alapot biztosít arra, hogy egy kicsit szebbé, jobbá, vagy éppen extravagánsabbá tegye külsejét, vagy környezetét. Térüljön-forduljon, kedves Kos, s tegyen csodát azzal, amihez ma hozzáér!
Ikrek
Beteljesül a vágyad: elegendő pénzed lesz az álomutazáshoz!
A kreativitás, és szabadság hozhatja meg számodra a kívánt eredményt. Olyan munkahelyet kell találnod, melyben mindkét területen kiteljesedhetsz. Még az is lehetséges, hogy egy kis saját céget nyitsz, vagy egy híres, kreatív cégvezető segédjének szegődsz el. Olyan dolgot kell végezz, amelyben nyugodtan kiélheted művészi képességeidet. Fizetésemelésre számíthatsz mindenképp, és a karrieredben is nagy előrelépés van a láthatáron.
A hónap első hétfőjén….
Ma szembesülhet néhány olyan igazsággal, melyek, bár örül, hogy felszínre kerültek, mégis fájdalmat okozhatnak önnek. Ne kövesse el a hibát, hogy hibáztatással, vagy arroganciával jutalmazza a kivételes őszinteséget, hiszen ez nem a vég, hanem éppen ellenkezőleg. Egy tiszta lap, egy új kezdet hírnöke lehet!
Szerző
Friss
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
- Vitézy: ‘ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana’
- Ujhelyi István: tényleg ilyen a lapjárás?