Kerítésen túl
Most már tényleg álljon meg a menet: húsdarálót ajándékoztak Putyinék a fronton meghalt orosz katonák édesanyjainak?
Ilyet nem lehet kitalálni, ehhez orosz diktátornak kell lenni: Murmanszk kormányzója húsdarálót ajándékozott több, Ukrajnában elesett katona édesanyjának. „Az ajándék megválasztása sokak szerint nem volt túl ízléses” – írta a Moscow Times. Tessen mondani, ha tésztagépet kapnak, akkor minden rendben lett volna?
Hol élünk?
Az Egységes Oroszország helyi szervezete a Dexp MG 2000s típusú konyhai eszközzel lepte meg azokat az anyákat, akiknek fia az ukrán fronton vesztette életét, erről a párt a közösségimédia-felületén is beszámolt. A kommentekben többen érzéketlennek nevezték az ajándékot. A párt másnap válaszolt a kritikákra: ők
„kegyetlennek és provokatívnak”
nevezték az értelmezéseket, és
azt állították, hogy az anyák maguk választották a húsdarálókat ajándékként.
Maxim Csengajev polgármester elmondta:
„A húsdaráló nem volt része a szokásos ajándékcsomagnak, de az egyik nő maga kérte, amit természetesen a párttagok nem utasíthattak vissza”
A párt közösségi oldalán később egy videót is közzétettek, amelyen az egyik katona édesanyja köszönetet mondott az
„épp jókor érkező”
ajándékért.
„Akartam venni már magamnak húsdarálót, de önök pont időben megajándékoztak vele”,
-mondta az orosz anya.
A közösségi médiából való kép tanulsága szerint így fogadták egy helyen a „nagylelkű” meglepetést:
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy….
„A konyhai készülék az orosz hadsereg nagy veszteségekkel járó támadásainak zord szimbólumává vált az ukrajnai háborúban. A Wagner zsoldoscsoport korábban „Bakhmut húsdaráló” kitüntetéssel tüntette ki harcosait.”
Na most az tegye fel a kezét, aki ehhez a szellemi, morális körhöz akar inkább tartozni, mint Európához! Gondolkozzanak!!!!!!!!!!!!!!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátja