Kerítésen innen
Magyarország továbbra is köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal – Ergo, Orbánék hivatali visszaélést követnek el?
A csütörtök reggel óta Magyarországon tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem bukjál, emelt fővel spacírozik városszerte, sőt, tokától-bokáig megtisztelve fogadta őt a magyar köztársasági elnök, a miniszterelnök, a hadügyminiszter, akik vagy azért alkalmatlanok tisztségükre tudatlanságuk okán, vagy „hivatali visszaélést” követnek el, méghozzá szervezetten.
Mint aki jól végezet dolgát….
Az Orbán-kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC)
– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel. Gulyás Gergely azt mondta,
a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően az Orbán-kormány csütörtökön kezdeményezi.
A Nemzetközi Büntetőbíróság „egy tiszteletreméltó kezdeményezés volt”, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált – tette hozzá. Majd megjegyezte, a
kormány mindezt elfogadhatatlannak tartja, ezért úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájában.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A hírről nem sokkal később többek között a Reuters hírügynökség, a BBC, a The Guardian és a CNN is hírt adott. Magyarországnak mint az ICC alapító tagjának elméletileg kötelessége volna őrizetbe venni és átadni bárkit, aki ellen elfogatóparancs van érvényben. A kormány azonban már annak kiadásakor közölte, hogy nem fogja figyelembe venni a döntést, amelyet Netanjahu antiszemitának és politikiailag motiváltnak nevezett. Azt is állította, hogy az ICC-nek nem volt jogosultsága ilyen határozatot hozni. Orbán Balázs, aki jelenleg a jól tejelő MCC tótumfaktuma, még a miniszterelnök politikai igazgatója ezzel az elmés és közszolgabeosztásához méltó bejegyzéssel jelentkezett:
A Nemzetközi Büntetőbíróság reakciója
A bíróság a sztenderd eljárást követte, amikor Netanjahu úr letartóztatását kérte a látogatáson
– közölte Fad El-Abdullah, a Nemzetközi Büntetőbíróság szóvivője Benjamin Netanjahu magyarországi látogatásával kapcsolatban. A kilépés viszont a bejelentéstől számított egy évet vesz igénybe, amire a szóvivő reagált is.
A bíróság tudomásul veszi, hogy Magyarország továbbra is kötelezve van arra, hogy együttműködjön a Nemzetközi Büntetőbírósággal
– mondta El-Abdullah.
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!