Kerítésen innen
Államtitkári megközelítés: ‘tényleg ezért kapnak fizetést egyes brüsszeli politikusok?’ – Azt nem firtatta, hogy Ő miért kapja…
Nem sűrűn hallatta eddig a hangját, így kevesen vannak, akik tudják egyáltalán, hogy kicsoda Zsigmond Barna Pál, akit jelenleg az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkáraként fizetünk -mi, mindannyian- havi rendszerességgel. Ebből az következik, hogy tőle nem tudjuk megkérdezni, hogy pontosan milyen tevékenységéért veszi fel a milliós gázsit. Csak nem az olyan kérdések „névre vételéért”, mint ami a címben szerepel?
Ami kihozta belőle az „államférfit”
Európai parlamenti képviselőkből álló öt fős küldöttség utazik Magyarországra, hogy értékelje a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok terén történt legújabb fejleményeket.
Az EP közlése szerint a képviselők, akik április 14. és 16. között lesznek majd Magyarországon, az uniós értékek helyzetét fogják vizsgálni, többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét, a média szabadságát, a tudományos szabadságot, az átláthatóságot és a korrupcióellenes intézkedéseket, a civil társadalom helyzetét, illetve az LMBTQI-emberek jogait. Találkozni fognak a kormány képviselőivel, az Országgyűlés tagjaival, az igazságszolgáltatás, a független és helyi hatóságok, valamint a civil társadalom képviselőivel az összes érintett területről.
A küldöttség az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság képviselőiből áll:
- Tineke Strik (Zöldek/EFA, Hollandia), a delegáció vezetője
- Sophie Wilmes (Renew, Belgium)
- Pernando Barrena Arza (Baloldal, Spanyolország)
- Krzysztof Smiszek (S&D, Lengyelország)
- Michal Wawrykiewicz (EPP, Lengyelország)
A delegáció arra összpontosít majd, milyen fejlemények történtek a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatban Magyarországon azóta, hogy 2021-ben hasonló bizottság járt Budapesten. A delegáció következtetései információkkal szolgálnak az Európai Parlament folyamatban lévő erőfeszítéseihez a 2018-ban indított, a 7. cikk szerinti eljárással kapcsolatban, amit a demokratikus normák és alapértékek megsértése miatt indítottak.
Hogy a névhez arcot tudjon párosítani…
Zsigmond Barna Pál az egészből annyit értett meg, hogy:
Mi az? Brüsszelből érkezik és folyamatosan támadja Magyarországot. A válasz természetesen a LIBE.
Az államtitkár kicsit még értetlenkedett, hogy
tényleg ezért kapnak-e fizetést „egyes brüsszeli politikusok”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki