Banánköztársaság
Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
Gábor György filozófus közösségi oldalán rendre közzé teszi gondolatait azokról a történésekről, amik „szöget ütnek a fejében”. A hétfői nap egyik ilyen megszólalása Orbán Viktoré, pontosabban az a mondata, amivel a kommunikációs csapata a ma érettségijüket kezdőknek igyekezett bíztatást nyújtani.
„Közel 142 ezer diák kezdi el érettségi vizsgáit a mai napon
Közel 142 ezer fiatalember, akik eddigi életük legkomolyabb megmérettetéséhez és eddigi életük további alakulásának legmeghatározóbb pillanatához érkeztek el. Szülők, nagyszülők, rokonok, barátok rágják a körmeiket és várják izgatottan a híreket. A politikusnak – legalábbis közülük sokan így hiszik – ilyenkor (is) meg kell szólalnia, hiszen a politikus a fárosz a sötétségben, ő az iránytű, a vezető fény, az útmutató, a vezérlő csillag. Orbán Viktor is megszólalt, s ismét nyomatékos közlendője akadt. Ezt üzente az érettségizőknek:
„Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog.”
De vajon mire is gondolhatott Orbán Viktor, mi lehet az, ami neki sikerült, következésképp másnak is menni fog?
Vajon oktatás- és teljesítményellenes példázatnak szánta ezt az „én is hülye voltam, mégis boldogultam, te is lehetsz hülye” típusú buzdítást, ami ugyan rendkívül vicces, ám valójában roppant ordenáré közhely, sőt, gyakran a konformizmus, a középszerűség és az igénytelenség kultuszának egyik legalantasabb formája.
Az ilyen anti-intellektuális retorika, még tréfásnak szánt formájában is persze önleleplező:
aki így beszél, beismeri, hogy ostobaságból, tudatlanságból vagy ügyeskedésből él, és ahelyett, hogy szégyellné, inkább normává emeli azt.
A keresztény magyar miniszterelnök kedvéért: mintha a Jézust háromszor megtagadó Péter azt üzenné:
„Én is megtagadtam, és mégis apostol lettem. Te is nyugodtan tagadd meg, rá se ránts, aztán te is viszed majd valamire!”
Vagy másra gondolhatott e hihetetlenül vicces megnyilvánulásával a miniszterelnök?
De mire?
Fel sem merül benne, hogy a közel 142 ezer érettségiző számára nem ő a példa, a modell, a paradigma? Nem jut az eszébe, hogy ezek a fiatalemberek netán nem szeretnék ugyanazt az utat járni, mint ami neki sikerült?
Mert az igaz, sikeresen tömte ki önmagát, családját, baráti körét és politikai környezetét közpénzekből, s vált maga is minden kegyeltjével együtt milliárdossá, törvényen kívülivé vagy törvények felett állóvá, de lehet, hogy a közel 142 ezer mindezért cserébe nem lenne saját gazságának foglya, nem élné rettegésben az életét, besötétített ablakú páncéljárművekben megbújva, rossz arcú, marcona gorilláktól körülvéve, még óvodalátogatáskor is golyóálló mellénybe bugyolálva, s a 142 ezer közül talán egy sem szívesen rettegne egy sima politikai választástól, lányát, vejét idejekorán előre küldve, hogy aztán majd meglátjuk…
Vagy Orbán csak Vance amerikai alelnök szavait kísérelte meg a jópofizásnak szánt kínos frázissal szolgaian megismételni,
hogy tudniillik
„a professzorok ellenségek”,
s mindezt attól a vágytól vezérelve, hogy ebben a kontextusban és jelentésben ez még Schmidt Máriából is elégedettséget vált ki?
De most komolyan: ha már a megszólalási kényszer feszít és hevít, vajon miért nem lett volna elég annyit mondani a közel 142 ezernek, hogy hajrá, sok sikert?
Odáig már el sem merészkedem, hogy akár a jiddis hatásra létrejött, s a német Hals- und Beinbruch (nyaktörést és lábtörést) közvetítéssel magyarított kéz- és lábtörést is alkalmazhatta volna.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Szerző
