Connect with us

Kerítésen innen

CÖF -…hogy mi?- üzent Caramelnek és Majkának és persze Önnek, ha egyetért az énekesekkel

CÖF -...hogy mi?- üzent Caramelnek és Majkának és persze Önnek, ha egyetért az énekesekkel
Megosztás

Először is tisztázzuk, kicsoda-micsoda a CÖF: „Civil Összefogás Fórummozgalom. A CÖF támogatói a magyarországi civil közösségek, akik visszaigazolták aktív együttműködésüket és a társadalmi, gazdasági kérdések megoldásában történő részvételüket” – olvasható sokat el nem áruló  önmeghatározásuk hivatalos oldalukon. Anonimék sebtiben összedughattál a fejüket és véleményt alkottak, nem is akármilyet….


Alakul a „Nélküled-lista”

Egyelőre nem meghatározható, hogy a CÖK-ös fiúknak-lányoknak milyen befolyásuk van -ha van- a kormányzat kultúrpolitikájára, esetleg a művelődési házak vezetőinek ízlésére, ami alapján kiválasztják, hogy kik léphetnek fel náluk és persze arra sem, hogy a közönség melyik előadót szereti hallgatni, ennek ellenére a „nemtudnikik” úgy érezték, hogy kötelességük megszólalni két népszerű előadó megnyilvánulásával kapcsolatban, akik a megosztottság ellen (Caramel)

vagy egy fiktív diktatúrára hajazó rendszert parodizálva (Majka) nyilvánultak meg.

CÖF-ítélet

„Köszönjük Majkának, Caramelnek, és a többieknek az őszinteséget. Azt üzenjük csupán, hogy NÉLKÜLED!”

…és, hogy pár arcot is köthessen a CÖF-höz, akit érdekel:

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Emlékeztetőül….

Molnár Ferenc Caramel „bűne” annyi a fentiek szemében, hogy a szegedi koncertje végén a közönségnek arról beszélt, hogy milyen fontos a szeretet a mai világban, miközben egyesek próbálnak gyűlöletet szítani. Elmondása szerint nagyon fontos, hogy az emberek elhiggyék, hogy összetartoznak, szavazzanak bárkire, higgyenek bármiben. Úgy véli, hogy a legnagyobb gonoszság, amikor az embereket bárki, bármilyen célból megpróbálja megosztani.

„Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy lehet megosztani az embereket, és most nem gondolok senkire, legyen az bárki”

– mondta indulatosan az énekes, majd arról beszélt, hogy mindig szégyelli magát, amikor egyesek azt hangoztatják, hogy gyűlölnünk kell egymást a saját hazánkban.

„Ez a leggonoszabb politikai lózung, amit megtanulhattak, szavazzatok, akikre akartok, de ne higgyétek el, hogy gyűlölnünk kell egymást”

– tette hozzá az énekes.

Majka „megbocsáthatatlanja” a Csurran, cseppen című száma talán a zenész-műsorvezető karrierjének legkeményebb kormánykritikus kiállása. A dal gyakorlatilag letarolta a magyar közvéleményt: első a YouTube trendingben, két nap alatt közel 3 millióan nézték meg, és a kormánymédia is kiadta rá a kilövési engedélyt.

Szerző