Kerítésen túl
Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
Nem tökölt sokat a Xi’an Jiaotong Egyetem (XJTU), pát nappal azután, hogy kiderült, a Trump-kormány megvonná a külföldi hallgatók fogadásának lehetőségét a Harvard Egyetemtől, örömmel jelezte, hogy no para, Ők szívesen fogadják a diákokat, sőt kosztot-kvártélyt-ösztöndíjat-szállást is adnak nekik.
Na jó, nem a Massachusetts állambeli Cambridge-ben…
„A Xi’an Jiaotong Egyetem (XJTU) szeretettel meghívja a Harvard Egyetem nemzetközi hallgatóit, hogy csatlakozzanak tudományos közösségünkhöz. Ezekben a változásokban megtiszteltetés számunkra, hogy stabil platformot kínálhatunk az akadémiai törekvéseidhez. Szeretettel várjuk az új jelentkezőket és a jelenlegi transzferlehetőséget kereső diákokat egyaránt
-írták közösségi oldalukon.
„Kína egyik legbefolyásosabb kutatóegyetemeként az XJTU mély tudományos örökséggel és nemzetközi tulajdonságokkal büszkélkedhet, különös erősségekkel a mérnöki tudományágakban, ahol a globális vezetők közé sorolunk. Különösen a Gépészmérnöki, Energia- és üzemanyagok, Vegyészmérnöki, valamint Zöld és fenntartható Tudományos és Technológiai programjaink következetesen a világ legjobb 10-e közé kerülnek. Az XJTU-t nevezetesen A+ fokozatosan jutalmazták a MOE által szervezett Nemzetközi Oktatási Minőség újraakkreditációján 894 kínai felsőoktatási intézmény között” -emelik ki magukról.
„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Harvard diákjainak korszerűsített felvételi eljárásokat és átfogó támogatási szolgáltatásokat nyújtsunk a zökkenőmentes átmenet és zökkenőmentes beilleszkedés biztosítása érdekében az új tanulási környezetbe A történelembe és kultúrába áztatott városban, Xi’anban található egyetemünk nemcsak világszínvonalú oktatási és kutatási lehetőségeket kínál, hanem nyitott és befogadó nemzetközi légkört is. Itt színvonalas tudományos képzésben részesülhetsz, miközben megtapasztalod a kínai kultúra gazdagságát.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Pávatánc 2.0
Weboldalukon azt írják, hogy
- a Xi’an Jiaotong Egyetem világranglistája a 219. helyen áll a legjobb globális egyetemek között,
- teljesen finanszírozott ösztöndíj (minden ingyenes),
- havi juttatás Xi’an Jiaotong Egyetemi Ösztöndíj: 2500 RMB alapképzési hallgatóknak, 3000 RMB mesterképzéses hallgatóknak és 3500 RMB Ph.D. Fokozatú hallgatók,
- szállás (Kétágyas szoba egyetemistáknak és egyágyas szoba végzős hallgatóknak),
- átfogó egészségügyi biztosítás (800 RMB),
- minden nemzetközi hallgató jelentkezhet a Xi’an Jiaotong Egyetem CSC ösztöndíjára,
- az alapképzés korhatára 30 év, a mesterképzés 35 év, a Ph.D. 40 éves kor.
Háttér
Beperelte a Trump-adminisztrációt a Harvard Egyetem, amiért az megvonta az intézmény jogosultságát a külföldi hallgatók felvételére.
A Harvard pénteken azt közölte, hogy bírósági eljárással kívánja elérni a szövetségi kormány csütörtökön hozott döntésének megváltoztatását. Alan Garber, az intézmény elnöke elmondta, hogy a kormányzat intézkedésének átmeneti felfüggesztését kérik egy szövetségi bíróságtól a per idejére. A kérésnek a szövetségi bíró eleget tett. Allison Burroughs bíró, akit 2014-ben Barack Obama elnök nevezett ki, jövő keddre tűzte ki az első meghallgatást az ügyben.
A diák- és kutatói vízum alapján érkezők fogadását lehetővé tevő Diák és Cserelátogatói Programból május 22-én zárta ki a belbiztonsági minisztérium a Harvardot. Ennek értelmében a már az egyetemre járó diákoknak más intézménybe kell átiratkozniuk a következő tanévben, ellenkező esetben elveszítik diákvízumukat, amely feljogosítja őket, hogy az Egyesült Államokban tartózkodjanak.
A Harvard keresete szerint a kormányzat intézkedése az Egyesült Államok alkotmányának több pontját is megsérti. Az egyetem egyben arról is tájékoztatást adott, hogy
hallgatói vízummal mintegy hétezer diák tanul az intézményben, ami a teljes hallgatóság több mint negyede.
A Harvard elleni intézkedésről a belbiztonsági minisztérium azután döntött, hogy az egyetem nem adta át a szövetségi hatóságoknak a hallgatói vízummal ott tanuló diákok magatartásáról szóló feljegyzéseket. A kormányzat azután kérte a diákok adatait, hogy a Harvardon és több más amerikai egyetemen rendszeresen tartott palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetések hangadói között több külföldi diák is szerepelt.
„Kiváltság és nem jog az egyetemek számára a külföldi diákok beiratkozásának lehetősége, és a tőlük származó magasabb tandíjakból eredő anyagi haszon”
– mondta Kristi Noem miniszter, aki szerint, miután az intézmény számos lehetőséget kapott, hogy megfeleljen a szövetségi kormány elvárásának, és azt nem teljesítette, elveszíti a külföldi diákok fogadásának kiváltságát. (forrás)
Szerző
Friss
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék