Kerítésen innen
‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
Ami ingyen van, -hiába ígér mást nagy elánnal a regnáló magyar kormány összes megszólalója a „fejétől az utolsó talpasig”- annak az árát az egyenlet végén mi, mindannyian fizetjük meg. Tényleg bevesszük, hogy 2012 óta mindennek sokszorozódott az ára, kivéve a víz- és csatornahálózat üzemeltetését?
Legatyásodva…
Újabb csőtörés miatt most már ötödik napja nincs víz Nyergesújfalun, Lábatlanon és Süttőn. Szombaton számoltunk be arról, hogy sorozatos csőtörések miatt nagyjából 14 ezer ember maradt víz nélkül a Komárom-Esztergom vármegyei településeken.
„Tegnap este a korábbi csőtörés elhárítása a jelzetteknek megfelelően lezárult, a rendszer óvatos – alacsony nyomás melletti – feltöltése megkezdődött és a tervezetteknek megfelelően haladt, a tűzcsapok zömén megjelent már a víz”
– írták az Északdunántúli Vízmű Zrt. Facebook-oldalán hétfő hajnalban.
Éjszaka azonban a Duna és a 10. sz. főút közötti, 300-as csövön újabb törés keletkezett, amelynek következtében a hálózatot sajnos ismételten le kellett zárnunk. Munkatársaink haladéktalanul kivonultak a helyszínre, és megkezdték a hibaelhárítást.
A munkálatok időtartama minimum 4–5 órára becsülhető, amennyiben egyéb nehezítő körülmény adódik, úgy akár tovább is húzódhat. A nap első felében már részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesés várható a településeken, az ellátás fokozatosan tud majd helyreállni. Az ivóvizet az eddigiekhez hasonlóan vízszállító autóval biztosítják.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Emlékeztetőül…
Sorozatos csőtörések miatt két város és egy falu, nagyjából 14 ezer ember maradt víz nélkül. „A korábbi – Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeket érintő –, az ivóvíz-közhálózaton bekövetkezett hiba elhárítását követően sajnos újabb ponton jelentkezett csőtörés, amelynek nyomán a hálózat újabb elemének cseréjére lesz szükség. A hibajavítási munkálatok miatt június 14-én 9 órától az esti órákig részleges, majd teljes szolgáltatáskiesés várható Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeken. Az ivóvizet lajtoskocsikkal biztosítjuk ez idő alatt”
– közölte az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV) szombaton.
A 24.hu egyik olvasója szerint a három Komárom-Esztergom vármegyei településen
lényegében három napja szünetel, illetve akadozik a vízszolgáltatás.
Az ÉDV péntek reggel még azt közölte, hogy befejezték a hiba elhárítását,
„ezt követően megkezdődött a rendszer feltöltése, így Nyergesújfalu és Lábatlan városok jelentős részén helyreállt a vízszolgáltatás, Süttő község esetében a rendszer töltése még folyamatban van. A teljes tározókapacitás feltöltése néhány órán belül valósulhat meg”. (…) Optimális esetben a munkálatok már nem járnak szolgáltatáskieséssel”
– írták akkor, a jelek szerint azonban nem az optimális forgatókönyv valósult meg, hiszen szombaton újabb csőtörésről érkezett hír a 4-es számú vasútvonal mellől, ami miatt előbb részlegesen, majd teljesen leállítják a vízszolgáltatást.
Helyszíni beszámoló
A portál egy nyergesújfalui olvasója részletesebben is leírta a tapasztalatait:
„Az ivóvízellátás a térségben a Dunából kinyert vízből történik, parti kutakkal emelik ki a vizet, és egy főnyomócsövön keresztül töltik fel a Nyergesújfalun lévő víztározót. A főnyomócső első törését szerda délután vették észre a 10-es út alatti szakaszon. Ekkor megszületett a döntés, hogy este lezárják a tározó irányába a víz töltését. Az alacsonyabban fekvő ingatlanoknál később állt le a vízszolgáltatás, de a magasabban fekvő utcákban már szerda éjjel sem volt víz. Eredetileg csütörtök hajnalra akartak elkészülni a munkálatokkal, aztán folyamatosan tolták ki az időpontot éjfélig.” Az olvasónál pénteken délután már „folydogált” a víz a csapokból, de estére megint megszűnt a szolgáltatás.
„Ha szeretnénk legalább lajtoskocsiról vizet szerezni, akkor mindenkinek egyesével kell igényelnie ezt az ÉDV ügyfélszolgálatánál. Ha nem igénylünk, nem hoznak”
– írta, hozzátéve, hogy mindössze három kocsi látja el a három települést. Azt is hozzátette, hogy a boltban csütörtökön elfogyott az ásványvíz, szombaton pedig ismét nem lehet kapni.
„Ásványvízzel mosunk kezet, azzal öblítgetjük a WC-t, azzal főzünk. Mosogatni, mosni nincs is lehetőség. Az alacsonyabban fekvő utcákban volt egy rövid időszak, amikor mosást tudtak elindítani, de a magasabban lévő házaknál még ez sem volt lehetséges. Igyekszünk a távolabbi településekről vizet hozni kannákban, hogy valahogy kihúzzuk ezt az időszakot. Szóval lényegében szerda este óta nem jutunk értékelhető módon vízhez”
Frissítés!
16-án hétfő – koradélutáni állapot Hadházy Ákos képviselőtől:
„Egészen tragikus kezd lenni a helyzet Nyergesújfaluban és a rossz hír, hogy van esély rá, hogy ez tartósan így marad. Miután ötször kijavították, hatodszorra újra eltörött a vízvezeték, így hatodik napja nincsen víz Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeken.
Megkérdeztem egy független szakembert, aki igazolta a gyanúmat.
Sajnos mindaddig ez várható, amíg csak toldozgatással próbálják megoldani a dolgot ahelyett, hogy legalább a teljes, szakaszolótól szakaszolóig tartó hosszon kicserélnék a vezetéket.
Szerinte az történhetett, hogy
az ősrégi, akár még azbesztcementből épített cső törött el. Ez viszont már annyira el lehet porladva, hogy maga a nyomásingadozás (a kiürülő és újrainduló nyomás közötti különbség), vagy a közelben végzett javítás okozta mechanika behatások okoznak újabb repedéseket.
A megoldás tehát akár hetekig is tarthat
A legnagyobb baj viszont, hogy ha az egész hálózat ilyen, akkor ez a láncreakció bármikor újra megtörténhet.
Senkit nem vigasztal, de ez nem csak Nyergesújfalura, hanem igaz a magyar vízvezeték hálózat nagyon nagy részére is igaz. Az pedig pláne nem vigasz, hogy sokan, sokszor elmondtuk:
a Fidesz “gazdasági csodája” annyi volt, hogy tizenöt év alatt egy sor olyan dologra nem költött egy fillért sem, ami HOSSZÚTÁVON szükséges egy élhető országhoz. A vízi közmű hálózat is ilyen. A befagyasztott fogyasztói árakkal (“rezsicsökkentés”) lehetetlenné tették a szükséges karbantartásokat, a vezetékrendszer pedig egyszerűen elporlad (ahogyan a korábbi posztjaimban írtam, ezt egyébként két éve egy államtitkárocska is elismerte)”
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….