A kutya ugat – az ember támad

Nyolc évvel ezelőtt még kutyának s gazdájának egyaránt kellemes program volt a séta. Mostanában azonban egyre kevésbé akaródzik nekivágni ennek a mindennapos kalandnak. Feltűntek ugyanis a „rend” önjelölt védelmezői. Szerintük a „rendhez” hozzátartozik, hogy a kutya ne ugasson az utcán.

Megverte a kutyáját, ha ugatni mert

Azért senki sem szól, ha némelyik ebtulajdonos nem szedi föl a kutyapiszkot, de azért, mert az a „fegyelmezetlen” négylábú megugat egy kóbor macskát, kiakadnak, és hangos szóval utasítják rendre a gazdát.

Séta közben számtalanszor előfordul, hogy az ugatás miatt valamelyik ház ablakából valaki lepisszeg, vagy lekiabál. De volt olyan is, hogy egy idősebb házaspár háborgott, mert a kutya megugatott egy macskát. A férfi közölte, hogy ez egy őrült állat. Neki is volt kutyája de az nem ugatott, mert ha mégis megtette, ő bizony megverte. Az asszony rátromfolt, mondván, bizony őrült az én kedvencem, mert más kutya, ha meglát egy cicát, akkor megnézi, és hang nélkül továbbmegy.

Mikor panelproli voltam, a házunkban, a földszinten lakó kutyatulajdonos arra kért, ügyeljek, hogy az épület előtt csöndben maradjon a kutyám, különben az övé is rákezdi a lakáson belül. Így hát, ha úgy adódott, kénytelen-kelletlen befogtam az eb száját. Ám egy reggel megszólalt a kapu előtt a telefonom, s így a szokásos akció elmaradt, pedig az én házi kedvencem egy kollégájával társalgott. Fél óra múltán csöngetett a szomszéd, és szemrehányást tett, mondván, az ugatás miatt nem értette, mit mond a fia, aki éppen akkor telefonált neki – ráadásul külföldről. Mit tehettem? Szabadkoznom kellett, mert a kutyám – engedelmeskedve ösztöneinek – válaszolt a „kollégának”.

Csúnya affér egy részeggel

Ám volt olyan eset is, amikor az egyik gazdi azt nehezményezte, hogy az ő kutyáját a másiké megugatta. Ez odáig fajult, hogy az ugatós kutyust a nyakánál fogva megragadta és odébbdobta. A markában ott maradt egy szőrcsomó… Ezt követően közölte: ha ez még egyszer előfordul, följelenti őket a közterület felügyeletnél. Aztán másfél órán keresztül követte az asszonyt meg a napokig félősen visszahúzódó kutyát. Azt akarta megtudni – mint az másnap, közös ismerősök révén kiderült –, hogy hol laknak.

Talán mondanom sem kell, hogy a kíváncsiskodó az erősebb nemhez tartozott. Akárcsak az a fiatalember, aki olyan stresszt okozott, ami miatt hetekig fényes nappal is féltem kimenni a kutyával az utcára. Négyesben sétáltunk egy másik kutyás hölggyel, amikor megláttuk, hogy egy idős és egy fiatal ittas férfi dülöngél az élelmiszerbolt előtt. Megszaporáztuk a lépteinket, mert mindketten tudtuk, hogy a kutyusok bizony igencsak megugatják a részegeket.

Ám utolértek, hiszen a kutyáknak percenként sürgős nyomozni valójuk akadt. Az idősebb mondta a magáét, az ebek meg kórusban dühöngtek. Az öreg végül leült egy ház kapualjában, mi továbbmentünk. Kisvártatva a fiatalabbik – megszaporázva lépteit – mellénk ért, és üvöltve közölte: hogy képzelem, hogy este hétkor ugat a kutyám, itt emberek laknak, majd belerúgott szegénybe, miközben engem nyomdafestéket duplán nem tűrő szavakkal szidalmazott (megjegyzem, az anyja lehetnék – bár ettől mentsen az isten mindkettőnket!), majd felém rúgott és leköpött.

Akkor a kutyám elkapta a lábát (hozzáteszem: amikor belérúgott, nem védekezett). Elrántottam onnan, a férfi meg kiabálni kezdett, hogy az eb megharapta. Oltási bizonyítványt és pénzt követelt orvosra. Kértem, mutassa meg a harapást. Fölhúzta a nadrágszárát, ám a lába sértetlen volt, sőt, a farmerjén nem volt egyetlen nyálcsöpp sem. Nem vagyok félős. Talán még pofon is vágtam volna a sértő mondatok és a köpés miatt, ám gyűlölettől eltorzult arcát látva, biztos voltam benne, hogy a pofont nagyon csúnyán viszonozná, s eszébe sem jutna, hogy egy nővel áll szemben. Hogy ne szaporítsam a szót, végül közölte, hogy figyelni fog bennünket, és valahányszor elvakkantja a magát a kutyám, ő ott lesz, és móresre tanít mindkettőnket, majd – mint aki jól végezte dolgát – még egyszer fenyegetően végigmért, aztán elment.

Trágár szavakat üvölteni lehet, csak ugatni tilos

Természetesen megtettem a rendőrségi feljelentést, de sokáig féltem, hogy megint ránk támad. Miután a szemközti házban lakott, időnként mosdatlan szavakat üvöltött le az emeletről. Ezt lehet – csak ugatni tilos. Szerencsére a feljelentést követően gyakrabban tűnt föl egy-egy rendőrautó a környéken.

Nem értem a dolgot. Miért ne ugathatna napközben egy kutya a közterületen? Hiszen ők így beszélgetnek egymással. A figyelmes gazdi az ugatás hangszínéből meg tudja állapítani, hogy a kedvence ellenséges, vagy éppen játszani hívja a másik kutyust. Az is más hangszín, amikor egy távoli ugatásra válaszol. Mellesleg az én kutyám otthon nem ugat, csak akkor, ha én érkezem haza. A szomszédokat nem, csak az idegeneket jelzi egy-egy vakkantással – no meg azt, ha megszólal a kaputelefon. Olyankor roppant izgatott, mert kíváncsi, ki érkezik, és már ott van előtte valamelyik játéka, mert aki belép hozzánk, az csak azért jöhet, hogy vele játsszon. Valahol neki is ki kell ugatnia magát, és erre pontosan az utca a legmegfelelőbb hely.

Olvastam valahol, hogy létezik egy hangszálműtét, amivel megnémíthatják a kutyákat, de tilos elvégezni. Ezzel egyetértek, kegyetlenségnek tartom. Azt meg természetellenesnek, hogy egy demokráciában megakadályozzunk egy kutyust abban, hogy kifejthesse véleményét.

Inzultusok csak nőket érnek – ha nem borjú méretű a kutyájuk

A fent elsorolt esetek nyomán sok minden van, ami az embert elgondolkoztatja. Először is az, hogy a kutyák ugatásával kapcsolatosan mindig és csakis nőket érnek inzultusok – rendszerint férfiaktól. Zárójelben jegyzem meg, hogy csak akkor tesznek megjegyzéseket, ha mondjuk nem egy amerikai buldogot, vagy egy dán dogot sétáltat a hölgy. Olyankor minden – egyébként agresszív – férfi megtartja a tisztes távolságot.

Néhány évvel ezelőtt senkinek sem jutott eszébe rászólni valakire, hogy sétálás vagy játék közben miért ugat a kutyája. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen volt, hogy az ugatás miatti ellenérzés tettlegességig fajuljon. Akárhogy is törtem a fejem, a fentiekkel kapcsolatban csak egyetlen magyarázat kínálkozott. Napjainkban annyira frusztrált mindenki, annyi gond, baj van mindenütt, hogy naponta tapasztaljuk: nem emberhez méltóan viselkedünk embertársainkkal. Ebből aztán egyenesen következik, hogy a tehetetlen harag levezetésére jó alany lehet valaki, akinek az utcán ugat a kutyája. És ez még a jobbik eset. Ennél sokkal rosszabb és kegyetlenebb, ahogy egyre többen vannak olyanok, akik verik, kínozzák hűséges társukat.

Talán tanulhatnánk az állatoktól. Hogy ne menjünk messzire, mondjuk a kutyáktól. Legjobb példa erre, az a kutyus, amelyik mindig valóságos dührohamot kap, ha meglát egy kóbor macskát. Nos, amikor oltásra mentek az állatorvoshoz, a vizsgálóasztal alatt aludt egy frissen operált cica. A kutya gazdája megrémült: most mi lesz? De ijedtségre nem volt oka. Sőt! A máskor oly mérges jószág aggódva nyüszögött, lehúzta az „ellenségről” a takarót és szimatolgatta, nyalogatta, vigasztalta.

Ez a fajta magatartás sajnos – tisztelet a kivételnek – nem igazán jellemző ránk, akik felsőbbrendűeknek mondjuk, tartjuk magunkat. Valóban minden helyzetben azok vagyunk?