Kerítésen innen
A Mészáros-gyerek a nagy va-va-va-vadász….

Ifjabb Mészáros Lőrinc amikor még ennél is ifjabb volt, feltehetőleg naphosszat rohangált a konyhaasztal körül, mert a cselédek kergették, ha rosszalkodott és nem vadászott a más földjén. Így eshetett, hogy rákapott és nem tud lejönni a szeréről.

A nagy va-va-va-vadász….
Nyugodtan vadászgat ifjabb Mészáros Lőrinc ott, ahol két hónappal ezelőtt elbukta a furcsa körülmények között megszerzett vadászati jogát – igaz, csak első fokon. Sőt, már a terület közepén álló vadászkastély is az övé lett. Rövidesen másodfokon is eldöntheti a bíróság, ki viheti a puskát – írja a hvg.hu.
Február közepén a Békési Járásbíróságon első fokon elbukta ifjabb Mészáros a vadászati jogát. Megírtuk, három helyi vadász indított pert, mert megítélésük szerint 2016 augusztusában, a földtulajdonosok közgyűlésén ordas szabálytalanságok történtek, végül kizárták ebből a jogból őket és arról szavaztak, hogy Mészáros Lőrinc Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársasága vadászhat tovább ott.
„Mi etetjük a vadakat, ők meg lelövik”
Azt sem tudták, hogy van ilyen társaság, nem is csoda, mert 2016-ban alakították azt meg, majd 2017 augusztusában lett jogszerűen bejegyezve az új elnök, ifjabb Mészáros Lőrinc. A vadászok megtámadták a közgyűlési döntéseket, a perben februárban hozott ítéletet a bíróság, a helyieknek adott igazat. De mintha mi sem történt volna.
„Hiába jeleztük a megyei vadászati osztályon, hogy legalább a jogerős ítéletig függesszék fel a vadászati jogot, hiába”
– magyarázta Lovas József, az egyik pereskedő gazdálkodó.
Másfél évig csak nézhették, ahogy Mészáros Lőrincék helikopterrel leszállnak, hallották a lövéseket, az ő vadászpuskáik meg tokba zárva rozsdásodtak.
„Láttuk, ahogy a tűzoltó autó locsolta tisztára a sáros utat, és műgyepet terítettek le, hogy ne legyen sáros a vadász urak csizmája. Még Kádár János is maga vette le a sáros csizmáját annak idején, amikor a hajtó ugrott volna, hogy segítsen neki. Ma már más idők járnak.”
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel