Ez a nap
Putyin és Netanjahu megvitatta az iráni atomalkut
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök telefonon megvitatta az iráni nukleáris programról elfogadott átfogó közös cselekvési terv körül kialakult helyzetet, különös tekintettel Netanjahu bejelentésére – derült ki a Kreml sajtószolgálatának jelentéséből.
Putyin és Netanjahu hétfőn későn este, izraeli kezdeményezésre beszélt egymással.
„Vlagyimir Putyin megerősítette Oroszország álláspontját – a tervet, amelynek elsőrendű jelentősége van a nemzetközi stabilitás és biztonság szempontjából, minden félnek maradéktalanul tiszteletben kell tartania” – áll a közleményben.
A két vezető emellett eszmecserét folytatott a közel-keleti helyzetről, egyebek között a szíriai fejleményekről.
Netanjahu hétfőn azzal vádolta meg iránt, hogy hazudott, és tovább dolgozott a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum. Állítása szerint a korábbi atomprogram vezetői más szervezeti egységek keretében tovább dolgoztak. Felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy „megfelelő döntést” hozzon a közeli napokban, amikor a 2015-ben aláírt nemzetközi atomalku megújításáról hoz határozatot.
A megállapodásban az iszlám köztársaság kötelezettséget vállalt atomprogramjának korlátok közé szorítására és nemzetközi ellenőrzés alá helyezésére, cserébe a vele szemben alkalmazott, kiterjedt szankciók feloldásáért. Trump május 12-én dönt arról, hogy felmondja-e az egyezményt, és újabb büntetőintézkedéseket léptet-e életbe Iránnal szemben.
(Forrás: MTI)
Netanjahu: Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott
Szerző
Friss
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki