Orbán Viktor negyedszer jogosult arra, hogy az első sorban ülve követheti végig a parlament életét, negyedszer tette le miniszterelnöki esküjét, majd rögtön megtartotta negyedik székfoglalóját.
Mindenkinek megköszönte a legfőbb közszolga, hogy megkapta a „méltóságot”, amivel – szóban – élni és nem visszaélni szándékozik és szeretné, ha képviselőtársai úgy látnák
miniszterelnökként, mint aki egy közülük.
Hát, ez menni fog,
különösen azután, hogy mindegyikük tudja, csak egy rossz szó, vagy nézés és mennek a levesbe. Előkerült a régi toposz:
„A haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek, vagy kormánypártiak vagyunk”
Majd a lelkesítő „semmitmondás”,
amit főleg akkor mond, amikor az előbbihez tartozik:
„A győzelem soha nem végleges, a vereség soha nem végzetes”
És itt értünk el a csúcsponthoz,
amikor összegezte eddigi életútját és elárulta a célját is:
„Ennek a ciklusnak a végére elérhetem a kormányzati és ellenzéki éveim közötti egyenlőséget, de nem érem be a döntetlennel…”
Mi már a vereséggel is beértük volna,
de a döntetlen untig elég lesz! De következzen pár mondás még a miniszterelnöki expozéból:
„A magyar polgárokba nemcsak visszatért az életerő, hanem alkotóerők törnek felszínre…”
Másutt:
„A magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet. Sőt, a választási eredmények azt mutatják, úgy vélik, nemcsak jobb lehet, hanem jobb is lesz. Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen, nőjünk fel a feladathoz.”
