Kerítésen túl
Mi a közös Fischer Ádámban és Paul McCarthneyban?
Az izraeli parlamentben átadták az idei Wolf-díjakat.Ezúttal két zeneművészt is díjaztak, ők 50-50 ezer dolláros pénzjutalmat is kaptak: Paul McCarthney, a Beatles legendája és Fischer Ádám világhírű magyar karmester.
Fischer Ádám a Magyar Helsinki Bizottságnak ajánlotta fel a pénzdíjat
Az izraeli parlamentben átadták az idei Wolf-díjakat. Csütörtökön, közép-európai idő szerint este 7-től kezdődő ünnepségen agrártudományi, fizikai, kémiai, matematikai és művészeti (idén zenei) területen osztották ki az elismeréseket.
Fischer Ádámot mindig foglalkoztatták az egyetemes emberi jogok, több civil szervezetet támogatott, valamint emberi jogi díjakat hozott létre Kasselben és Düsseldorfban. Magyarországon hosszú ideje a Magyar Helsinki Bizottság egyesületi tagja. A Wolf-díj zsűrije külön is kiemelte, hogy nem csak ihletett zeneművész, de az emberi és polgári jogok elkötelezett védelmezője.
Ehhez pofa kell! A kormány éjjel 23.59-kor adta ki helyreigazítását, amiért hazudott…
Köszönő beszédében arról beszélt
a jeruzsálemi Knesszetben, hogy
„a jogvédő szervezetekre a kormányok egyre több országban ellenségként tekintenek. Például hazámban, Magyarországon a kormány mindent elkövet azért, hogy a civil jogvédők munkáját jogellenesnek állítsa be. De ez nemcsak Magyarországon probléma. Az emberi és polgári jogok védelmezőivel szembeni bizalmatlanság világszerte terjedőben van. Ezért különösen fontos mostanság újra és újra elmondani, hogy a jogállam védelme az egyik legfontosabb ügy egy demokráciában. Mi nem az államot támadjuk, hanem a demokráciát védjük. A demokratikus kormányoknak üdvözölniük kellene a civil jogvédők tevékenységét ahelyett, hogy harcolnának ellenük.”
Fischer Ádám a Wolf-díjjal járó pénzjutalmat a Magyar Helsinki Bizottságnak ajánlotta fel. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság helyszínen tartózkodó társelnöke köszöntet mondott:
„Különösen hálásak vagyunk Fischer Ádám barátunknak nagylelkű adományáért. Sokat számít ez nekünk. A pénzt jogvédelemre, mégpedig a Hétköznapok hősei c. induló programunkra fogjuk fordítani. Ezzel olyan honpolgároknak tudunk majd segíteni ingyenesen, akiket retorzió ért, mert kiálltak igazukért vagy közösségükért a hatalommal szemben.”
(forrás: helsinki.hu)
Szerző
Friss
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen, alatt és túl’ – Ez vár rád a -nagyon- hosszú húsvéti hétvégén
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?