Ez a nap
A kormány ne jogászkodjon, hanem foglalkozzon érdemben a szegregált gyerekek ügyével
A kormány foglalkozzon érdemben a szegregált oktatás felmérésével és felszámolásával, miután a Fővárosi Törvényszék első fokú döntésében megállapította, hogy országosan 29 iskolában oktatják szegregáltan a cigány gyerekeket. Erről Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Nemcsak a cigányságnak, a társadalomnak is káros a szegregáció
Kanász-Nagy Máté közölte: az LMP határozati javaslatban szólítja fel a kormányt, hogy végezze el a szegregáció felmérését az oktatásban. Hangsúlyozta: a szegregált oktatás két szempontból is rendkívül káros az adott iskolai közösség és a magyar társadalom számára, hiszen a hátrányos elkülönítés miatt a szegregált diákok nem találkoznak a többségi társadalommal, másrészt pedig ezeknek iskoláknak sokkal rosszabbak a tárgyi, személyi és anyagi feltételei is.
A per közel tíz esztendeje indult, most született első fokú döntés
Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő – aki az azóta megszűnt Együtt színeiben került be egyéniben az Országgyűlésbe, majd az LMP frakcióhoz csatlakozott – elmondta: az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által közel tíz éve indított perben a Fővárosi Törvényszék most első fokú ítéletben mondta ki, hogy Magyarországon 29 iskolában nem teljesíti a fenntartó az egyenlő bánásmódból következő kötelességét, és ezekben az intézményekben szegregált módon oktatják a cigány gyerekeket.
13 iskola nem indíthat első osztályt
Hozzátette: 13 iskola esetében olyan súlyos volt helyzet, hogy a bíróság szerint a kormányhivatalnak meg kell tiltania, hogy első osztályt indítsanak, mert már esély sincs arra, hogy normális oktatás tudjon kialakulni. A bíróság emellett deszegregációs terv kidolgozására kötelezte az érintett iskolákat, és 50 millió forint bírságot is kiszabott, amiből a tervek végrehajtását kell elkezdeni – közölte.
Szabó Szabolcs arra szólította fel a kormányt, hogy ne fellebbezzen az első fokú ítélet ellen, ne jogászkodjon, hanem fogadja el a bíróság döntését és kezdjen el érdemben foglalkozni a szegregált gyerekek ügyével. Ha a kormány fellebbez a döntés ellen, akkor cserben hagyja ezeket a gyerekeket – fogalmazott.
Segítségre és módszertani támogatásra van szükség
A politikus szerint a kormánynak országos kutatást kellene végeznie a szegregált oktatásról és létre kellene hoznia egy olyan intézményi hátteret, amely megfelelő segítséget és módszertani támogatást nyújt az iskoláknak és a pedagógusoknak.
(MTI)
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti